Nekünk a Zöld Pardon kell, nem narancssárga bocsánat! - 40 ezren tüntettek Budán

Ganxsta Zolee most nem közölte, hogy beleveregetné a hímtagját a Fidesz-féle Országzászló Parkba, de a több nemzedéket felvonultató tömeg úgyis magáért beszélt.

Vasárnap késő délután a Petőfi hídon megszaporodott fiatal gyalogosok, a Dunán végigzengő visszhang és a fejünk felett köröző helikopter már jelezte: a Zöld Pardon bezárása ellen meghirdetett sokfellépős koncertes demonstrációra korántsem lesz majd ráfogható, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, itt bizony nem lesznek kevesen.

Tiltakozás a ZP bezárása ellen
kattintás után galéria
Unger András

A sztori dióhéjban: a mind a budapesti, mind a vidéki - de a fővárosban tanuló - fiatalok körében olcsó belépős (2-300 forintosra belőtt) koncertjeivel nagy népszerűségnek örvendő, a Petőfi híd lábánál elhelyezkedő szabadtéri szórakozóhely szerződését nem kívánja meghosszabbítani Hoffmann Tamás XI. kerületi fideszes polgármester, lakossági panaszokra hivatkozva. Ezek viszont a ZP üzemeltetői szerint nem is léteznek, ennek direkt utána is jártak az önkormányzatnál, és nem találtak olyan dokumentációt, ami ezt alátámasztaná. Magyarul: bizonyíték az nincs, de jelen állás szerint a döntéshozók már döntöttek, és nem akarják látni a ZP-t a kerületben (nemrég még az is felmerült, hogy Országzászló Parkot létesítenek a helyén az új alkotmány örömére, de az össznépi felhördülés hatására ezt gyorsan elvetették.)

Na, ezért jöttek össze ide most olyan sokan, hogy a csendrendelet beálltáig zajongjanak egy tisztességeset, hátha eljutnak a decibelek Újbuda vezérének villájáig, már ha van olyan.

Tiltakozás a ZP bezárása ellen
Bochkor Gábor is gitárt ragadott a Kartel koncertjén
Unger András

Mi akkor érkeztünk meg a Műegyetem rakpartra, amikor Bikini frontembere jó bulit és győzelmet kívánt a színpadról, amitől egyelőre még fél kilométerre voltunk, de már így is nehéz volt előrevergődni. Közben a Sziget részéről Gerendai Károly nyilatkozott videoüzenetben, közölve:

ijesztő, ha nem veszik észre, hogy ez is a város kultúrájának a része.

Ahogy nyomultunk előre a tömegben, minimum minden második emberen zöld pólót láttunk - az esemény Facebook oldalán kérték erre a szimpatizánsokat, hogy aki tud, érkezzen ebben a színben. Úgy látszik, nem kellett sokat kérni, a tömeg zöldebb volt, mint egy LMP-kampány.

Generációs mix: tinik és ősz szakáll az első sorban

De a színnél is jelentőségteljesebb volt az, hogy nem csak huszonévesek, de az idősebb nemzedékek is képviseltették magukat, családanyától a hajóskapitánynak öltözött ősz szakállú úrig. A létszám pedig magáért beszélt: a koncertmaraton - amin fellépett a Quimby, a Csík Zenekar, a 30Y, a Vad Fruttik, a Subscribe és még sokan mások - levezénylője, Novák Péter jó hangosan közölte a statisztikát: 35-40 ezren gyűltek össze ide most.

Tiltakozás a ZP bezárása ellen
Unger András

A hely érdekében szólt egyébként Nagy Feró, üzent videón át a Tátrai Bandtől Péterfy Boriig sok mindenki (utóbbié volt a legegyszerűbb de legharsányabb: egy hintában ülve vagy tízszer, egyre hangosabban mantrázta, hogy koncertezni akar a ZP-ben), de a legmarkánsabb üzenetet maga Novák Péter kiabálta bele a pesti estébe:

A ZP ügye egy igazi közügy, méghozzá olyan, amelynél szeretnénk, ha végre a szavazópolgárok véleményét is figyelembe vennék, nem csak a politikusok önös érdekeit. Az egykori ifjúsági park sorsa jól mutatja, mi lesz abból, ha a politikusokra bízzák az ügyek megoldását: csak a romok maradnak utánuk.

Végül láttuk még Bochkor Gábort basszusgitározni Ganxstáéknak és a Subscribe-ot, amint eljátsszák a Rage Against The Machine egyik favorit rendszerellenes dalát, a Freedomot. Hogy a Zöld Pardon tovább működhet-e, azt nem tudjuk, mindenesetre a kormány felkötheti a gatyáját, mert a rendészeti szervek, a bankszektor, a magánnyugdíjasok és a devizahitelesek után újabb társadalmi réteget sikerült maguk ellen fordítaniuk.

Tiltakozás a ZP bezárása ellen
Szabadságot a népnek!
Unger András

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra