Két éve még negyvenezres tüntetést volt képes összehozni maga mellé, amikor a kerületi polgármester megpróbálta bezáratni. Most, egy nyári estén már csak százötvenen ha lézengtek az új helyén. Hogy a Zöld Pardon egykor egyike volt a legjelentősebb budapesti szórakozóhelyeknek, ahhoz nem fér kétség: húszas éveik elején járó fiatalok csokrokban csatangoló tízezrei tudnának mesélni róla, a szép és olcsó berúgásokról (természetesen gyakran már a bejutás előtt), de a csúnya, kidobók által elkövetett verésekről szóló pletykák is éppúgy hozzátartoztak a helyhez. Hogy ez utóbbiak igazak voltak vagy sem, már nem kérdés, mint ahogy az sem, hogy ettől függetlenül talán szerepet is játszhattak a ZP lecsúszásában.
Mert a Zöld Pardon még létezik, csak átalakult. Végül mégiscsak mennie kellett a Petőfi híd mellől, de nem ment nagyon messzire, csupán egy kilométerrel arrébb, a korábban Lágymányosiként ismert Rákóczi híd tövébe - ez azonban épp elegendő volt ahhoz, hogy ne legyen már annyira hívogató. Innen már nem lehet felkászálódni a 4-6-os villamosra, ami gyakorlatilag az előző helyszín feje felett húzott el - kishíján még be is lehetett látni a lombkoronák alatt zajongó tinédzserparadicsomba -, aztán bárhol letett a körúton. Nem, ez már keményen a külváros, Buda pereme, ahol a széthullani vágyó ember már nem jár. Csak a családosok a közeli Kopaszi-gátra, gyereket sétáltatni.
Pedig rokonszenves, még a beengedők is
Pedig ottjártunkkor egy egészen rokonszenves placc benyomását keltette a ZP: korrekt biztonsági őrök - akiknek egyike a táskából előkerülő fényképezőgép láttán még mosolyogva érdeklődni is kezdett az objektívpark felől -, és jó sok színes, játékos fatákolmány, az italkiszolgáló részleg éppúgy lécekből van összeszerelve, mint a szélső, lépcsőzetes lelátó, ahol izmot lazíthat a koncertre érkező sereglet. Tágas minden irányban, a központi színpad pedig bivaly módon szól, még ha éppen egy teljességgel érdektelen zenekar is játszik.
A népszerűség eróziójában egyébként közrejátszhat, hogy a ZP máig a petőfirádiós-fesztiválzenekaros vonalat erőlteti, még ha havi egy-kétszer el is hívnak egy akkora nevet, mint legutóbb a világsztár soulénekes Aloe Blacc vagy a következő hónapban DJ Shadow, aki kvázi feltalálta az absztrakt hiphopot. Ez azonban, az a helyzet, hogy már bőven kevés. Az meg egyenes ciki, hogy milyen, már a nevek alapján is kérdőjeles dj-felhozatallal kísérleteznek a fellépések előtt és után. DJ Toyota? DJ Juhász Laci?
Ma már a vigalmi negyed a sztár
2013 nyarán ennél már kvantumugrásokkal többre van szükség, főleg az izgalmasabbnál izgalmasabb, zenei színességben egymásra licitálni igyekvő pesti dj-brigádok korában. De persze nem csak miattuk nem megy ki az egyszeri ember az egykor szebb napokat megélt Zöld Pardonba: a kétezertízes évek magyar fővárosának forró éjszakái ma már az úgynevezett vigalmi negyedben, az Andrássy út, a Nagykörút, a Rákóczi út és a Deák tér által behatárolt területre (aminek főszereplője a Gozsdu udvar és a Kazinczy utca) koncentrálódnak. Itt zajlik minden, itt van a legtöbb, okkal és oktalanul hájpolt hely, és ide megy mindenki, aki élményeket akar gyűjteni.
Egy következő cikkünkben megmutatjuk Budapestnek ezt az arcát is, ami azt hazudja magáról, hogy nyáron egy komplett fesztivál zajlik a belvárosban, olyan sok ember tobzódik az említett négyszögben. Addig pedig búcsúfotók a ZP-ről, ha érdekel valakit, kattintásra galéria nyílik:
