Tegnap reggel robbant ki a legújabb botrány
Zuschlag: 50 milliót adott az MSZP, hogy lépjek vissza 2014. March 07. 09:03 , a Blikk közölt néhány részletet abból a könyvből, amiben Zuschlag János állítólag kitálal. A 75 milliós csalásért hat évet ült, egykori MSZP-s politikus azt állítja, egykori pártja 2006-ban 50 milliót adott neki azért, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől.
Nejlonzacskó, komcsi széf
A történet nagyrészt ismert. Zuschlag 2004-ben, egy holokauszt-megemlékezés előtt botrányos kijelentést tett a Terror Házánál, és pártja megvonta tőle a bizalmat. Zuschlag vissza is vonult Kiskunhalasra, de ott képviselőjelölt lett. Azt mondja, a szegedi szocialisták továbbra is megbíztak benne, ám ekkor megkeresték a párt országos vezetésétől és 50 milliót adtak neki, ha visszalép.
Három politikust meg is nevezett, Lendvai Ildikót, Szekeres Imrét és Szilvásy Györgyöt. Érdekes részleteket is elárult, azt mondta, a pénzt egy nejlonzacskóban kapta meg, és azt egy olyan páncélszekrényből vették ki, ami a párt piszkos ügyeinek pénzeit tartalmazta, és az MSZMP logó is rajta volt.
Azt persze nem tudjuk, mennyi igazság van a történetben, de három dolog nekünk is szemet szúrt. Azt a bizonyos könyvet a Századvég egyik kiadója adja ki, ők végezték a szerkesztést is, és az intézetet évente milliárdokkal támogatja a Fidesz-kormány. A hírek szerint a könyv miatt távozott is az egyik szerkesztő, a kiadót tavaly vásárolta meg a Századvég, és eddig kimondottan gazdasági témákkal foglalkozott.
Gyurcsány visszatámad
A másik, hogy a Simon-ügy kirobbanása után egy fideszes potentát azt mondta, még legalább két bomba van a tarsolyukban, ezeket szépen időzítve a választások előtt felrobbantják. Tény, hogy Zuschlag legújabb ügye nagyot durrant.
A harmadik az, amit Szombathelyen tapasztaltunk péntek este. Pár órával a botrány kirobbanása után a Mesterházy Attilára váró ellentüntetők
Mesterházy: Tőlünk senkinek sem kell félnie 2014. March 07. 23:00 színes, láthatóan központilag készített, erre az ügyre aktualizált táblákkal demonstráltak, és Szakály Gábor, fideszes közgyűlési frakcióvezető csak kétperces sajtótájékoztatót tartott, a néhány mondatot egy papírról olvasta fel, majd utána azonnal be is fejezte a tájékoztatót. Pedig ő képes hosszan, fejből beszélni, ez nem vall rá.
A botrány után, persze, azonnal jöttek a nyilatkozatok, Mesterházy szerint ez a Fidesz akciója, és figyelemelterelésként használják. Gyurcsány, akit Zuschlag egyszerűen lebunkózott, egy hangfelvétellel támad vissza, a felvételen Zuschlag azért mérgelődik, mert Gyurcsány nem érti meg, hogy mindent a korrupció mozgat, és már mániákusan utasítja azt vissza.
Minden ettől hangos
Úgy tűnik egyébként, Zuschlagban óriási bosszúvágy tombol, az Indexnek azt mondta, Gyurcsányt tartja a legnagyobb árulójának, és őt csak beáldozták, mert túl okos volt, és mindent tudott, ő mosta az MSZP szennyesét.
Lendvai Ildikó azt mondta, soha nem rendelkezett 50 millióval, Tóbiás József szerint ez nem a szocialista párt ügye. Szóval, megy a nyilatkozatháború ezerrel.
Néhány emberen kívül azt még senki sem tudja, mi az igazság, egy viszont biztos. A választási kampányt már szinte csak a Simon-féle 240 millió és a Zuschlag-botrány tematizálja, állandó védekezésre kényszerítve a baloldali szövetséget. Mesterházy éppen Szombathelyen hirdette ki tegnap programjuk nyolc, azonnal megvalósítandónak ítélt elemét, de ez senkit sem érdekel.
Minden Zuschlagtól hangos, és ki tudja, mikor jön a következő beígért bomba.
Címlapfotó: MTI / Ujvári Sándor