Pár óra alatt felállítható az IKEA spéci menekültsátra

Nyugat.hu

A Better Shelter egy kifejezetten a menekülteket megcélzó építmény, amit a világ leghíresebb bútorgyártó vállalkozása, a svéd IKEA hozott össze az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosával közösen. Súlyban könnyű, alig pár óra alatt felrántható, cserébe három évig kitart, és még napelem-paneleket is hordoz magán, ami fénnyel és elektromossággal látja el a benne lakókat. (Nem nehéz belátni, hogy egy idegen embernek, idegen földön a legfontosabb az, hogy a mobiljában élet legyen, és tudja tartani azon keresztül a kapcsolatot.)

A fantasztikus koncepció annyira sikeres, hogy már több mint 30 ezer ilyen menedék áll szerte a világ menekülttáboraiban, a hevenyészett, vásznas sátrak helyett.

Nyugat.hu
Nyugat.hu

Itt egy videó is az összerakásról:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek