A lakók kátyúzzák az utakat - elegük van

Több mint tíz éve nem vett át az önkormányzat négy utcát Zanaton. Eddig a lakók kátyúztattak, de kezd betelni a pohár.

Zanaton a Fenyő, az Eper, az Áfonya és a Korpás utca lakói évek óta maguk gondoskodnak az utak rendbetételéről. A közösségi összefogás viszont lassan tarthatatlanná válni, kezd betelni a pohár. Eközben a kátyúk szaporodnak és nemsokára ismét rally úton lehet eljutni a házakig - lakossági fórumon jártunk szombaton reggel.

Ahogy ott volt az önkormányzattól Szakács Dávid képviselő is, aki abban látja a megoldást, ha minden érintett lakó/tulajdonos aláír egy kérelmet arról, hogy az önkormányzat vegye tulajdonba az utakat. Ő pedig ezt beterjeszti a közgyűlésen.

Kátyúk a zanati utcákban
Van ahol ilyen az út közepe
Garai Antal Atom

Ez persze nem egyszerű, mert az itt élőknek területekről is le kell mondani az átvételhez, s mint tudjuk nyolcvan ember esetében mindig akadhat valaki, aki máshogy gondolkodik. S hogy eddig miért ne az önkormányzaté volt az út? Az egyik lakótól szerint először a közművek körül volt valami gond, később pedig csapadékvíz-elvezetés hiánya miatt nem vették át az az utcákat.

Kétszer újították fel, egyszer kókler munkát végzett a kivitelező

Az utakat már kétszer felújították, legutóbb tavaly márciusban, amikor a kemény tél miatt olyan volt az út, hogy helyenként már a füvön kellett kerülni az autókkal. Akkor 78-an álltak az ügy mellé, három cégtől kaptak árajánlatot, a legolcsóbb nyert és végzett kissé kókler munkát. Sorra fordulnak ki az általuk betömött kátyúk.

Kátyúk a zanati utcákban
Kifordult kátyú a Fenyő utcában
Garai Antal Atom

Most esedékes a harmadik rendbetétel, de a lakók közül egyesek már nem hisznek a kátyúzásban, tartósabb megoldást várnak, mások pedig nem akarnak újabb húszezer forintot befizetni, de olyan is akad, aki azt mondta: majd rendbeteszi a háza előtt a kátyúkat saját maga.

Ha fizetjük az adót, akkor miért mi csináltassuk meg az utat?

A szombati összejövetelen elhangzottakból:
- Minden tulajdonostól húszezer forintot gyűjtöttek össze, ez csak kátyúzásra elég. Sokan újra-, vagy fedőaszfaltozást szeretnének, az viszont 100-150 ezer forint lenne fejenként. Ezt esélytelen beszedni, hiszen van akit a húszezer forint is leterhel.
- Tavaly ugye 78-an álltak az ügy mellé a szörnyű útállapotok miatt. Ám egyelőre csak 61-en fizettek ki hozzájárulást. Páran ígérték, hogy beadják a részüket, páran nem is szándékoznak.

Kátyúk a zanati utcákban
Szlalompálya
Garai Antal Atom

- A felújítási munkákat szervező 3-4 fős önkéntes társaság nem akar többet vitázni/győzködni, azt mondták, ha nem áll mindenki az ügy mellé, akkor átadják a szervezést bárki másnak, a beszedett pénzt pedig mindenki visszakapja. Legutóbb a közösség 70 százalékát személyesen kellett felkeresniük, ahol kaptak hideget és meleget egyaránt, ebbe belefáradtak.
- Sokan szeretnék, ha az önkormányzat átvenné az utat és nem a lakóknak kellene fizetniük és szervezniük az útjavításokat. Volt aki megjegyezte:

Ha fizetjük az adót, akkor miért mi csináltassuk meg az utat?

A betonozás lehet az átmeneti megoldás

- A lakók félnek, hogy őszre már nagyon szétmegy az út, és a következő tél (ha erős, ha enyhe lesz) vélhetően teljesen tönkreteszi. Ha betonnal fedik el a lyukakat, akkor a jelenleg begyűjtött pénzből is akár több évre megoldható a javítgatás, ehhez viszont maguknak kell lapátot ragadni, ahhoz megint kell az összefogás.

Kátyúk a zanati utcákban
A kavicsos tömés csak egy ideig jó
Garai Antal Atom

Persze a betonos megoldáshoz is újra meg kell kérdezni mindenkit, a

szervezők

azt mondják, hogy ha valaki visszalép a jelenlegi 61 főből, akkor ők nem csinálják ezt tovább. Több lakó erre azt mondta, hogy inkább fizet egy kis pluszt, és akár más háza előtt is megcsinálja a betonozást, de ne 5–10 ember miatt szívjon 70 másik.

Kátyúk a zanati utcákban
Takaros háttér, zötykölődő előtér
Garai Antal Atom

A fő kérdés, hogy az önkormányzat átveszi-e az utat úgy ahogy van, akár szabályos a csapadékvíz elvezetése, akár nem. Egy útfelújítással rendbe tennének mindent és végre zárulna a lakók kálváriája. mert ahogy összegezték:

Itt élünk, itt dolgozunk, ide fizetjük az adót és a városnak állítólag most tartozása sincsen. Igazán megoldhatnák ezt a helyzetet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tavaszi szél panaszt áraszt - az olvasók és a kátyúk

Záporoznak szerkesztőségünkbe az észrevételek kátyú témában. Bejártuk az abroncszúzó szombathelyi utcákat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet