Frissítés:
Információink szerint az elhunytakon kívül egy másik idős hölgy is tartózkodott a lakásban, amikor a tűz fellobbant. Az ő elmondása alapján a kisfiú játszott a gyufával, majd elbújt a lakásban.
Ő és a nagymamája nem jutottak ki, a másik idős hölgy viszont elszaladt segítséget hívni.
Úgy tudjuk, hogy az egyik lakás teljesen kiégett, innen az erkély felé sem lehetett menekülni, mivel az tele volt rakva különböző tárgyakkal. Megkezdődött a rendőrségi helyszínelés a területet szalaggal kerítették körbe.
Korábban írtuk:
Információink szerint két halottat találtak abban a simasági lakásban, ahol pénteken délelőtt keletkezett tűz. A sárvári és csepregi tűzoltókat riasztották a helyszínre, de kivonult a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.
Miután sikerült eloltani a lángokat, megtalálták egy 9 éves kisfiú és a nagymamája holttestét.
A katasztrófavédelem beszámolója szerint bútorok égtek az egyik helyiségben, az épület teljesen megtelt füsttel. Az egységek az égő lakásból két embert, a szomszédból pedig egy lakót kimentettek.
A rajok egy gázpalackot is kihoztak az épületből és eloltották a lángokat. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de a kisfiút és a nagymamát már nem tudták megmenteni.
A környékbeliek elmondták kollégánknak a helyszínen, hogy egy hónapja sincs, hogy a család eltemette a nagypapát, így még nagyobb súlya van a tragédiának. Néhány héttel korábban a széken ülve rosszul lett és holtan csúszott a padlóra. Ráadásul a kilenc éves kisfiú születésnapját három nappal korábban, július 23-án ünnepelte a család. A kisfiú szülei pénteken délelőtt dolgoztak és a velük egy lakásban élő nagymama vigyázott a fiúra.