háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét, a NATO lépni fog Oroszország ellen, mert az megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, emiatt pedig egyre bizonytalanabb helyzet alakul ki Európában - mondta az M1 reggeliműsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, tény, hogy Oroszország a megállapodás szerint túl nagy hatótávolságú fegyvert állított fel. Oroszország nemrég állította rendszerbe a SSC-8 típusú rakétarendszert, a rendszernek 2500 kilométer a lőtávolsága, ami azt jelenti, hogy Oroszország nyugati részéről Hollandia vonaláig bárhová el lehet lőni vele. Kijelentette, úgy látszik, hogy Oroszország harminc év után felmondja a Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő által kötött megállapodást.
Oroszország megsértette a 80-as években megkötött egyezményt.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!