Meg akarják mutatni a civilek Puskás Tivadarnak, Balázsy Péternek és Hende Csabának, hogy mi lett a virágos rétből

Hetek óta nem válaszolnak a nekik küldött levelekre, ezért most újabb fegyvert vetnek be a helyiek. Egy helyről viszont érkezett válasz, de egyáltalán nem jó hír.

Tekintettel arra, hogy mindhármójukhoz írt megkereséseimre hetek óta nem kaptam választ, így újra megkérem Önöket, mint Szombathely városáért felelős elöljárókat, hogy szíveskedjenek foglalkozni a sok szombathelyi számára rendkívül fontos kérdésekkel, név szerint a Szombathely és Sé között elterülő réten épülő labdarúgó akadémia, és a nyugati elkerülő ügyével, ami jelentős kihatással lesz a választóik lakókörnyezetére és életére! Levelemmel fordulok Puskás Polgármester Úrhoz, és Balázsy Polgármester jelölt Úrhoz, akik két épülőben lévő szombathelyi sportberuházást is bejártak az elmúlt hetekben a sajtó nyilvánossága előtt

– kezdte a levelet dr. Szendrő-Németh Tamás.

Első Séi virágos rét piknik
Kattints, ha szeretnél még több képet látni az első séi virágos rét piknikről!
Mészáros D. Zsolt

Történt ugyanis több mint két hete, hogy a séi civilek nyílt levelet írtak Puskás Tivadar polgármesternek és a Fidesz polgármesterjelöltjének, Balázsy Péternek. Mindezt pedig azért, hogy próbálják megakadályozni a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó hatmilliárd forintos állami futballakadémia megépítését Szombathely és Sé határán.

Ezen a nyílt levélen kívül még temérdek hivatalos megkeresést és kérelmet is kiküldtek a civilek, többek között Szombathely jegyzőjének, Károlyi Ákosnak, a Természetvédelmi Hatóságnak az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának és Hende Csabának is. Közülük elsőként Puskás Tivadar küldött egy rövidke választ, majd Szombathely jegyzője válaszolt, aztán időközben az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága is, amelyben elutasítják a védetté nyilvánítási kérelmet, viszont nem térnek ki a több oldalas beadványokban írtakra, a védett élőlények felsorolására és a róluk készült felvételekre. Ezért Szendrő-Németh Tamás újabb kérvényt küldött, hogy indokolják meg részletesen, szakmai érvekkel alátámasztva azt, hogy miért nem alkalmas a rét a védettségi státuszra és kéri, hogy nevezzék meg a döntés meghozásáért felelős személyt is.

A réten – amin egyébként egy kijelölt turistaútvonal található – nem a futballakadémia építése az egyetlen terv. Itt haladna át ugyanis Szombathely nyugati elkerülője, ami szintén hatalmas pusztítást eredményezne. Ezért a civilek most már nem csak az akadémia, hanem az elkerülő ügyével is foglalkoznak, mivel sok szombathelyi és séi lakos számára fontos a környezetvédelem, zajterhelés, és a forgalom növekedése. Érdekesség viszont, hogy a fociakadémia pont ott épül, ahol az eredeti, Hende Csaba által tavaly februárban bemutatott nyomvonal szerint áthaladt volna az elkerülő.

séi körforgalom
Mészáros D. Zsolt

Ám az egy hónappal később megjelent Frisss.hu-s cikkben szereplő tervekben eltolták a nyomvonalat. Tehát nagyon úgy néz ki, hogy akkor már belekalkulálták az akadémia építését is. Viszont jóval aggasztóbb, hogy a Magyar Közlönyben tavaly év végén megjelent nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások listáján – amelyből kiválogattuk a nyugat-dunántúliakat – nyoma sincs a nyugati elkerülőnek.

Lapunk felkereste a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, akik röviden és tömören ennyit válaszoltak:

A levelében említett Szombathely nyugati elkerülő út fejlesztésére NIF Zrt. jelenleg minisztériumi feladatmeghatározással nem rendelkezik.

Az alábbi kérdésekkel fordultak a séi civilek Hende Csabához az elkerülő kapcsán:

  • Mikor változott meg a tervezett útvonal, és mi ennek az oka?
  • Az új útvonal környezetterhelése nem lesz-e nagyobb, mint az eredeti útvonalé? Nem jár-e indokolatlanul több fa kivágásával?
  • Amennyiben igen, Ön, mint szombathelyi országgyűlési képviselő, szót emelt-e a módosításokkal szemben?
  • Az útvonal megváltoztatása járt-e többletköltségekkel, amennyiben igen, mennyivel?
  • Milyen intézkedéseket tesznek a tervezés során a lakosságnak a zajszennyezéssel való megóvásával kapcsolatban, és a természeti értékek védelme érdekében?
  • Mindezek miatt pedig július 31-én, szerdán 10 órakor közös sétára invitálják a séi civilek a Szombathely és Sé között elterülő rétre Puskás Tivadart, Balázsy Pétert és Hende Csabát. A találkozó az akadémiánál felhúzott kerítésnél lesz, ami könnyen megközelíthető a séi focipályánál található hídon keresztül.

    Amennyiben a fenti időpont nem megfelelő Önök számára, kérem a héten jelezzék, hogy el tudjuk kerülni azt a látszatot, hogy nem kívánnak foglalkozni a szombathelyi választópolgárok problémáival, és új időpontot tudjunk egyeztetni, ami mindhármuknak megfelel!

    – zárta levelét Szendrő.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet