Ahogy arról lapunk is beszámolt, január elején a 86-os úton forgalomlassító demonstrációt tartott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ), amihez az ellenzéki pártok is csatlakoztak.
A kormányellenes megmozdulás egy országos akció része volt, és már akkor elhangzott: lesz folytatás.
A január 19-re, azaz a mai napra szervezett tiltakozás szlogenje: „Álljon le az ország!”.
Nos, ahogy már akkor megjósolható volt, az ország nem áll le, de a közlekedőknek számolniuk kell azzal, hogy az összes megyeszékhelyen útlezárások, tüntetések és demonstrációk zajlanak.
A szombathelyi tiltakozók 14:30-kor gyülekeznek a TESCO-parkolóban, a benzinkút oldalán. 15 órakor indul a menet egészen a Thököly utcáig. Az útvonal a következő: Zanati körforgalom - Ipar utcán keresztül a 87-es elkerülő úton, érintve a Söptei úti, a MOL benzinkúti és a METRÓ körforgalmakat - 11-es huszár út - Vörösmarty utca - Szent Márton utca - Thököly utca.
Az nem teljesen világos, hogy a belvárosba érkezve a tiltakozók mennyire blokkolják a forgalmat.
Lapunk tudósítója a helyszínen lesz.
Budapesten dél körül négy helyen gyülekeznek a tiltakozók, majd a Clark Ádám térre mennek, ahol kettőkor kezdődnek a beszédek.
Korábban megkérdeztük olvasóinak, mit gondolnak az útlezásásokról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!