Új utak Szombathelyen és a megyében

Összeállításunkból megtudhatják, milyen új utak készülnek el 2006-ig, s merre megy a vasi autópálya.
 
 

 

Új utak Szombathelyen és a megyében

Összeállításunkból megtudhatják, milyen új utak készülnek el 2006-ig, s merre megy a vasi autópálya.

Március 21-én végre megszületett a Vas megyei közúthálózat 2003 és 2006 közötti fejlesztésének programjáról szóló határozat. A megyei civil szervezetekkel szoros együttműködésben kialakított tervezet szám szerint 12 prodzsektet tartalmaz, közülük többnek már folyik a kivitelezése.

Június 30-ra kész lesz a 86-os, 87-es főutak közös szakaszának sávbővítése, vagyis a Vépi út és a Tesco közötti szakasz négysávosítása. Felújítják a 8. számú főút balesetveszélyessé vált burkolatát az Alsóújlaktól a Rábahídvégig terjedő szakaszon.

Épül a 84-es út 5,5 kilométeres sárvári, a pápai elágazótól Ostfyasszonyfáig húzódó elkerülő szakasza. A munkálatok 2002. áprilisában kezdődtek, mostanra a földmunka fele elkészült, és az új Rába híd és a vasúti híd acélszerkezetének gyártása is folyamatban van. A teljes befejezés 2004 második felére várható, de a tervek szerint az út az idei idegenforgalmi szezon kezdetére már alkalmas lesz a szükséges forgalomelterelések lebonyolítására. A építtetés költsége 9 milliárd forintra rúg.

Szintén 2004-ben kezdik építeni a 88-as Sárvár elkerülőt. A tender kiírás, versenyeztetés és a szükséges területek felvásárlása ez év végiig fog megtörténni, a becsült költség 3,5 milliárd forint.

2004. végére elkészül a 89. számú főút szombathelyi északi elkerülőjének harmadik üteme. A 4,5 kilométeres szakasz a 87-es útból ágazik ki és Gencsapáti és Szombathely határán haladva érkezik meg a 89-es főúthoz. Az elkerülő út üzembe helyezésével lehetővé válik a Bucsu irányából, illetve irányába haladó kamionforgalom Szombathelyen kívülre terelése, ezáltal megszűnik a 11-es Huszár úton, a Honvéd úton, a Petőfi utcán és a Rohonci úton a kamionforgalom.

A negyedik ütemben kiépül a Szombathelytől a bucsui határátkelőhöz vezető új 7,7 kilométeres útszakasz, így várhatóan 2005-ben már a települések, Sé és Torony elkerülésével lebonyolítható lesz a forgalom Ausztria felé. A költség körülbelül 5 milliárd forint lesz, ebből 2,5 millió eurót a Phare CBC programjából származó támogatás fog fedezni.

Idén kezdik a 86-os főút 4 kilométeres szakaszának korszerűsítését Répcelaknál, 2005-ben kezdődik az 5,5 kilométeres Szelestei elkerülő és a négy sávos, 7 kilométeres Vát elkerülő építése. Ezáltal Szombathely-Győr és Szombathely-Sárvár között gyorsabbá válik a forgalom és csökken a balesetek valószínűsége. A három szakasz együttes költsége körülbelül 13,4 milliárd forint.

2006-ig korszerűsítik és kapaszkodósávval egészítik ki a Kám és Alsóújlak közti 2,5 kilométeres szakaszt és megépül a Körmendi elkerülő szakasz is.

Most már biztosra vehető, hogy az M9-es autópálya Szombathely mellett fog elhaladni. A tervek engedélyeztetése még nem történt meg, és a nyomvonal kijelölése is legalább fél évet váratni fog magára, annyit azonban lehet tudni, hogy az új autópálya az osztrák határtól, Sopront északról elkerülve Szegedig fog húzódni, Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Szekszárd érintésével. A M9-es Soprontól északra egy új határátkelőnél lép ki az országból, és az A4-es ausztriai autópályához csatlakozik majd, Vas megyében pedig Nemesbődnél fogja elérni a 84-es utat. A munkálatok legkorábban 2015-re készülhetnek el, a Vas megyei szakasz várhatóan 8 év múlva lesz kész.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 

Hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés
 
 

Hirdetés