A C3 Kommunikációs és Kulturális Központ Alapítvány idén harmadik alkalommal hirdette meg "<19 Szabadfogású Számítógép" elnevezésű versenyét 19. életévüket be nem töltött fiatalok számára. A négyszáztizenhat beérkezett pályamű között rendkívül ötletes, szellemes és fantáziadús alkotások is akadtak. A díjazottak között van a 16 éves szombathelyi Varga Iván is Animasters Web Remote nevű szoftverével.
A <19 Szabadfogású Számítógépversenyen idén 334 versenyző tette próbára tudását. Mivel csapatban is lehetett nevezni és egyszerre akár több pályaművet is be lehetett küldeni, ezért a zsűri végül 416 alkotást értékelhetett. A versenyzők közel háromnegyede vidéki, de a magyarországi nevezések mellett érkeztek munkák Romániából, Szerbia-Montenegróból és Szlovákiából is.
A weboldalkészítés továbbra is népszerű tevékenység, ebben az évben újra ezzel pályáztak a legtöbben, alkalmazva a legfrissebb internetes trendeket. Többen animáció vagy videókészítésbe vágtak bele, a Star Wars-sorozat például nem egy versenyző fantáziáját megmozgatta. Nem volt hiány logikai-ügyességi játékokban, szoftverekben, grafikákban és rajzokban sem.
A verseny ismét bebizonyította, hogy ha a diákok ötvözik a tudásukat és a kreativitásukat, netán még a humorukat sem rejtik véka alá, számítógépükkel hihetetlen, gyakran a profikat is megszégyenítő dolgokat képesek alkotni.
Nem volt könnyű dolga az informatikus szakemberekből és művészekből álló zsűrinek a díjak odaítélésekor. A fődíjat, az 1,2 millió forintos ösztöndíját az idokepek.hu weboldal készítőinek csapata nyerte. A baráti társaság egy olyan honlapot üzemeltet, amely folyamatosan megjeleníti Magyarország pillanatnyi időjárását. Kiemelten értékelendő az a csapatmunka, ahogyan több száz közreműködő segítségével az ország minden tájáról begyűjtik az időjárási adatokat, kihasználva az internet közösségkovácsoló erejét.
A C3 Alapítvány által felajánlott IBM notebookot a kaposvári, 18 éves Ureczky Bálint kapta Joey és Jack című háromdimenziós animációs filmjéért. A 18 perces, humorban is bővelkedő alkotás két év munkájának gyümölcse, teljes egészében amatőr eszközöket alkalmaz, a végeredmény azonban igazi szórakoztató közönségfilm.
További díjazottak:
A RICOH által felajánlott digitális fényképezőgépet nyert Bedrossian Ádám (15, Budapest) - Kiberiáda - animáció
Csordás Róbert (16, Muzslya) - PrologAPI - szoftver
Topor Zoltán (17, Budapest) - LogoRobot - hardver
A SAGEM által felajánlott telefont nyert
Kormányos Balázs (17, Szeged) - Birkaterelő - játék
Mészáros Barna (16, Bicske) - A zene mindenkié - weboldal
Varga Iván (16, Szombathely) - Animasters Web Remote - szoftver
Tanyi Attila (17, Tiszaújváros) - Quid - játék
Kiss-Tóth Marcell (16, Tiszaújváros) - beee.hu, A közösségépítő portál - weboldal
A T-online által felajánlott 1 éves ADSL internet-előfizetést nyert
Angeli Róbert (16, Székesfehérvár) - Star Wars III-IV. - animáció
Mátételki Ákos (18, Veszprém) - A kiválasztott - grafika
Németh Roland (14, Orosháza) és Fehér Olívia (14, Orosháza) - Tanácsjelenet - animáció
Badó Andrea (15, Érd) - goldenspringer.atw.hu - weboldal
Nagy Dániel (18, Budapest) - Zempléni Balázs honlapja - weboldal
Biri Mátyás (14, Fót) - Dynamic Desktop 2005 - web
Gizella Gergely (15, Zsámbék) - Memoria Mortis zenekar honlapja - weboldal
Gödöny Tamás (18, Sülysáp) - GTDesign - weboldal
Markó Szabolcs (18, Szeged) - Netcom - web
Az egyszervolt.hu által felajánlott ajándékcsomagot nyert
Erdős Balázs (10, Erdőkertes) - welcomeclown - weboldal
A díjnyertes munkák 2005. december 11-ig megtekinthetők és kipróbálhatók Budapesten a Millenáris Park Fogadó épületében, a Csiga Galérián, naponta 11-től 20 óráig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!