Poltikusok és pártaktivisták verekedtek össze Szombathelyen

Úgy látszik, a heves népszavazási kampány megviselte a szombathelyi politikusok és pártaktivisták idegrendszerét is. Csütörtökön éjszaka Szakály Gábor, a Fidesz szombathelyi önkormányzati képviselője és Szakács Marcell megyei képviselő - mindketten a fiatal generációhoz tartoznak - segítőikkel népszavazási plakátokat ragasztottak Szombathely belvárosában.

Az illegális helyen plakátolókat rajta akarta kapni az MSZP fiatal aktivistáiból álló csoport. (Az ifjú szocik már egyébként nemrég sajtótájékoztatón is nehezményezték a fideszesek plakátolási módszereit). A két társaság között vita, majd dulakodás támadt, amelynek során Szakály Gábor és Czeglédy Péter, aki egyébként az alpolgármester öccse, összeverekedtek. Mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek és információink szerint mindketten feljelentést tettek, illetve tesznek az ügyben a rendőrségen.

Az MSZP sajtóközleménye

A tegnapi éjszaka folyamán ismeretlenek a város több pontján a népszavazással kapcsolatos plakátokat helyeztek ki olyan felületekre (villanyoszlopok, buszmegállók, házak falai), melyek használatához legalább közterület foglalási engedély szükséges.

Pártirodánkra a mai napon számtalan bejelentés érkezett ezekkel az illegálisan kihelyezett plakátokkal kapcsolatban, amelyért szervezetünk feljelentést tesz ismeretlen elkövető ellen.

A FIDESZ figyelmét két héttel ezelőtt a Dr. Horváth Attila MSZP városi alelnökkel tartott sajtótájékoztatón már felhívtuk arra, hogy ez a tevékenység törvénytelenségén túl városellenes, mert rongálja a közvagyont és rontja a városképet.

A Területi Választási Bizottság 2008. február 21-én született határozatában jogsértőnek minősítette a FIDESZ plakátjainak ilyen módon való kihelyezését, és felszólította a város választási irodáját - az állapot megszüntetése érdekében - a szükséges intézkedések megtételére.

Oroszvári Péter

MSZP Szombathely

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet