Jövő hét hétfőig lehet még igényelni a diákhitelt az őszi félévre. Aki december közepéig elküldi a kérelmet, az január 15-én megkaphatja az akár 250 ezer forintos összeget. A Savaria Egyetemi Központ hallgatói közül várhatóan idén is közel 1300-an élnek a hitel lehetőségével. A diákhitelt a munkába állás után a kereset 6-8 százalékával kell törleszteni. Idén kísérleti jelleggel a SEK-en bevezették azt is, hogy a költségtérítéses szakon tanulók a hitelt egyből az intézménynek utaltatták, a tandíj megfizetésére - mondta el Márkus Attila tanulmányi hivatalvezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!