Már megint valami szocialista kiáltvány
Fél hét körül érkezünk a meghirdetett gyülekező helyszínére. Öt embert látunk csupán beszélgetni, ám a hangosítás már a helyén van. Itt lesz valami….nyugtázzuk, és kirakat-nézegetéssel töltjük el perceinket. Közben gyűlnek az megemlékezni vágyók. Háromnegyed hét körül már kétszáz fő körüli tömeg verődik össze. Fiatal lány sétál el mellettem a barátjával,”Na, már megint valami szocialista kiáltvány lesz itt”, mondja a fiúnak, és szemlátomást szedik is a lábukat, védekezésképpen, nehogy a politikának akár csak a szellője is megérintse őket.
Tény, nem túl sokan tudják mi is van itt készülőben
Közben a tömegben, akikhez közben mi is csatlakozunk, témává válik, hogy van az, hogy senki még csak egy sort sem írt erről a mai megemlékezésről. Igen baráti a hangulat, mindenki ismer mindenkit. Kicsit feszélyezve érezzük magunkat. Ismét egy ismerős csatlakozik a mellettünk ácsorgókhoz. „Na mi volt a múltkor?” kérdezi az idős kalapos urat, a társaság közepének számító nagyhangú hölgy. Az új jövevény pedig panaszkodik, ejj de sokan voltak a Jobbik gyűlésen, nem lesz ez így jó. A hölgy aztán gyorsan rendre inti, hogy el kell mindekinek mondani, a jobb oldal és a Jobbik nem ugyanaz. Aki tehát tudja, hirdesse, nehogy már kárba vesszen az sok energia, amivel annak idején a „Gyurcsány takarodj”-ot kiabálták, summázza a hölgy.
A résztvevők mellőzik a politikai szimbólumokat
A szervezők egyébként már a megemlékezés meghirdetésekor közölték, és most a műsor kezdetekor is hangsúlyozzák, hogy a résztvevők mellőzzék a politikai zászlókat, címereket és minden egyebet, ami bárminemű pártállásra utalhat. Nem is látunk semmi ilyesmit. Egyébként maga a tömeg is visszafogott. Leginkább idősek alkotják, bár azért egy-két fiatal is vegyült közéjük.
A politikusok azonban önmagukat nem mellőzik. A tömegben feltűnik dr. Puskás Tivadar, aki mint az megemlékezés után kiderül, a Fidesz koszorúját is elhelyezte a Király utcában, valamint itt van Balassa Péter is, a Jobbik vasi kirakatembere.
...sötét bőrkabátok vitték nagyapám
Hét órakor megkezdődik a megemlékezés is. Kissé, egyelőre még szokatlan módon, egy rockszámmal nyitják a műsort. Az Ismerős arcok zenekar "Talán csak álom" című dala a kezdés. A dal szövege meg is adja az alaphangulatot. Arról beszél, ami a kommunizmusban minden napos volt. Bőrkabátos emberek jönnek, és viszik, akit nekik vinniük kell. - Ezekre az emberekre emlékeznek itt, ma este. Aztán a Himnusz következik. Ezt már maguk a jelenlévők éneklik el, és sor kerül a beszédekre is. Politikai felhangokat várunk, de csak nem jönnek. Tóth Bálint versét hallhatjuk helyette, aztán pedig az Életünk főszerkesztője, Alexa Károly mondja el gondolatait. Kétes múltú köztársasági elnök, pufajkás miniszterelnök és utolsó kommunista belügyminiszter itt már azért akad, de az író beszédének fő gerince a megemlékezés, és nem csak az áldozatkora, hanem az elnyomásra is. Az irodalom után pedig az evangélikus, a református és a katolikus egyházak papjai mondanak közös imát, és áldják meg a jelenlévőket.
A tömeg pedig elindult koszorúkat és mécseseket elhelyezni a Király utca 14-hez.
