Acéltolvajok
Tegnap reggel egy vépi Kft. vezetője jelezte, hogy a cég telephelyéről 5-7 tonna rozsdamentes acél hulladékot vitt el ismeretlen elkövető. A lopással okozott kár közel 3,5 millió forint.
1,5 milliós fenyőág lopás
Tegnap reggel érkezett a bejelentés, miszerint Narda és Felsőcsatár közötti mezőgazdasági területről fenyőágakat loptak el. A bekerített fenyves kerítését kibontva jutottak be az elkövetők a területre. Az anyagi kár közel 1,5 millió Forint.
Késelés Szombathelyen
A tegnap délutáni órákban mentősök jelezték, hogy Szombathelyen a Kőszegi utcában egy személyt megszúrtak. A helyszíni szemle megállapította, hogy egy ott lakó férfi előzetes szóváltást követően késsel megvágta az ugyanott lakó másik férfi kezét. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően fél órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi. Ellene garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.
Milliós betörés az üzletbe
Ma hajnalban érkezett a bejelentés, miszerint Szombathelyen a Hunyadi úton lévő egyik üzletbe betörtek. Az ismeretlen tettes az üzlet ajtajának lakatját levágta, a boltból készpénzt, cigarettát, szeszes italt vitt el közel 1 millió forint értékben. A szemle során azt is megállapították a rendőrök, hogy a közelben további két üzletbe is betörtek.