Vas megyében húsz százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. Így megyénk az ország bűnügyileg legkevésbé fertőzött megyéi közé tartozik - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A 2010-ben ismertté vált bűncselekmények közel 60 százaléka vagyon elleni 20 százaléka pedig közrend elleni bűncselekmény volt, kiemelkedő a lopások, betöréses lopások, illetve a garázdaságok száma - írta a főkapitányság évértékelője után kiadott közleményében. A vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Az ismertté vált bűncselekmények 54 százalékát a szombathelyi kapitányság illetékességi területén követték el, a többi megoszlik a megyében működő öt másik kapitányság között. A lopások, betöréses lopások és rablások - tetteseinek felderítésében Vas megye, Békés és Tolna megyét követve, országosan a harmadik helyen áll. Különösen jó eredménynek mondható, hogy a megyében évek óta egyetlen emberölési ügy sem maradt felderítetlenül.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számára rendészeti területen a legnagyobb feladatot az országos hatáskörű Közigazgatási Hatósági Szolgálat működési feltételeinek megteremtése jelentette. Az elmúlt évekhez képest az országban jelentősen javult a közlekedésbiztonsági helyzet: 2010-ben 9 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt. A legnagyobb csökkenés a halálos kimenetelű közlekedési baleseteknél következett be, míg egy évvel korábban 822-en, addig 2010-ben 734-en veszítették életüket a közutakon. Az eljárások 70 százaléka a sebességhatárok túllépése miatt indult. A hatóság összesen közel 22 milliárd forintnyi büntetést szabott ki.