„Nem érkezett bejelentés” – közben 11 tuningolt autót szedtek ki a forgalomból Szombathelyen

A rendőrség szerint nem kaptak panaszt a Brenner Tóbiás körúti éjszakai gyorsulásokra, de azért március óta több szabálytalanul átalakított autót is kivontak a forgalomból.

Nemrég tettük közzé egy olvasónk nyílt levelét, amelyben arról panaszkodott, hogy Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton és a város több pontján a hétvégi éjszakákra gyakorlatilag alkalmi versenypályává változnak az utak. A levél szerint pénteken és szombaton hajnalig tart a gázfröccsözés, a gyorsulgatás és a „kié hangosabb” verseny, miközben a környéken élők sokszor aludni sem tudnak.

Az ügyben kérdéseket küldtünk a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, a válasz pedig megérkezett. A rendőrség szerint az elmúlt egy hónapban konkrétan a Brenner Tóbiás körútra vonatkozóan nem érkezett hivatalos bejelentés.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne jelenség.

A rendőrség ugyanis maga is arról ír, hogy a spontán kialakuló gyorsulások és előzetesen nem szervezett találkozók „teljes körű kiszűrése jelentős kihívást jelent”. Azt is hozzátették, hogy az esti órákban a jelzőlámpák kikapcsolása után a forgalmat már semmi sem akadályozza igazán a város egyes pontjain.

Magyarul: ha valaki éjjel meg akarja nézni, mennyit megy az autó vagy a motor, arra megvannak a kedvelt szakaszok.

A válaszból az is kiderül, hogy március óta a közlekedési hatósággal közösen tartott akciók során 11 olyan autót szűrtek ki a forgalomból, amelyek átalakítása nem felelt meg az előírásoknak. Ezeket műszaki felülvizsgálatra rendelték be. Emellett további 12 esetben bírságot szabtak ki vagy feljelentést tettek egyéb szabályszegések miatt.

A rendőrség szerint továbbra is a gyorshajtás az egyik legfontosabb baleseti ok, és kiemelten figyelik a mozgásban elkövetett szabályszegéseket, amit traffipaxokkal, mozgó sebességmérőkkel és fedélzeti kamerákkal próbálnak kiszűrni.

A levélre adott válasz egyik legérdekesebb része talán mégis az, hogy a rendőrség külön kiemelte: az aktuális, valós idejű lakossági bejelentések segítik legjobban a célzott ellenőrzéseket. Vagyis, ha valaki tényleg azt szeretné, hogy egy adott helyszínen több ellenőrzés legyen, akkor nem elég a Facebook-poszt és a kommentháború – telefonálni is kell.

Címlapképünk csak illusztráció!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés