Megnyitotta kapuját pénteken a Mikulásgyár a budapesti Felvonulási téren: az első csomagot Londonból küldték, a második Sárvárról érkezett, a harmadikat Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere, a Mikulásgyár fővédnöke vitte a jótékonysági akcióra. Az adományok szétosztását az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt csaknem 400 önkéntese végzi országszerte – közölte Kardos István, a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezetének igazgatója, hozzátéve: hogy minél tartalmasabb lehessen a rászorulók karácsonya, egyebek mellett tartós élelmiszereket, édességet, játékokat, tisztítószereket várnak a segíteni szándékozóktól. Európa egyik legnagyobb karitatív akciójával a rászoruló gyerekeken, nagycsaládokon akarnak segíteni. Magyarországon 380 ezer gyerek alultáplált és 20-25 ezer közé tehető azok száma, akik éheznek. Tavaly 15 ezer 500 doboz adomány gyűlt össze, így több mint 160 ezer rászorulónak segíthettek.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!