Kész a blokád: 59 autóval elstartolt az útdíj ellenes tüntetés az M86-oson

Már Facebookra is felkerültek az első képek, hogyan tiltakoznak a szelestei elkerülőn a civilek. A hír pedig mindehhez, ha még nem hallották volna, ennyi:

M86-os közös ügyünk, minél több embernek fel kell lépnie a közös pénzünkből épülő útra bevezetett útadó ellen

– így hívták a ma 9 órakor kezdődő tiltakozó akcióra a szombathelyieket és megyében élőket. A civil kezdeményezéshez a szombathelyi szocialisták is csatlakoztak, akik még hétfőn adtak 48 órás ultimátumot Hende Csabának, hogy vonassa vissza a vasi szakaszra kivetett útdíjat.

Forrás: Czeglédy Csaba Facebook oldala
Nyugat.hu

A határidő azóta lejárt, így ma reggel kivonulnak az útra a tiltakozók. Információink szerint a tiltakozó menet negyed 9-kor a Decathlon parkolójában találkozott. A Az félpályás útlezárás jelenleg is tart.

Forrás: Czeglédy Csaba Facebook oldala
Nyugat.hu

Később részletes tudósítással is beszámolunk az eseményről...

Kollégánk, Gergő közben szintén lőtt egy fotót, íme
Nyugat.hu
A tudósításunkért az eseményről ide kattintsanak Nem kell újabb sarc, mondták a tüntetők az M86-os lezárásakor 2015. January 08. 11:37 !

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kínosan indult az év Hende Csaba számára

Nagyot nyerhet de bukhat is Hende Csaba a M86-os fizetőssé tétele elleni küzdelemmel.

"Járdaadó mikor lesz?" - Így zajlott az első útdíjellenes demonstráció Szombathelyen

Maga a városi rendőrkapitány is megjelent a Zanati úti táblás odamondáson.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet