Szabad Sajtó-díj a Népszabadság újságírójának és a Klubrádió műsorvezetőjének

Doros Juditnak, a Népszabadság újságírójának, Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költőnek, írónak, Pikó Andrásnak, a Klubrádió műsorvezetőjének és Tibori Szabó Zoltán publicistának, holokausztkutatónak ítélte oda idén a Szabad Sajtó-díjat az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány. Az alapítvány idén 21. alkalommal döntött az elismerésekről, amelyeket - az Egyesült Államokban lévő Tibori Szabó Zoltán kivételével - a Pilvax étteremben vettek át a díjazottak vasárnap. A hagyományosan a március 15-ei nemzeti ünnepre időzített díjátadón újságírók és közéleti személyiségek mellett számos szocialista politikus - mások mellett Baja Ferenc, Harangozó Tamás, Horváth Csaba, Józsa István, Kovács László, Lamperth Mónika és Puch László - vett részt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek