Magyarországon minden századik gyermek autizmussal él

Ma pedig az autizmus világnapját tartjuk.

A becslések szerint Magyarországon minden századik gyermek autizmussal él, a gyógypedagógiai terápiák révén azonban jól fejleszthető ez az állapot - mondta az Autisták Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Kővári Edit elmondta, az autizmus nem gyógyítható genetikailag meghatározott állapot, amely különböző mértékben, egyéni módon, változatosan jelenhet meg az érintetteknél. Egy olyan rendellenességről van szó, amelyben pont azok a képességek sérültek, amelyek a társadalmi beilleszkedéshez, kapcsolatteremtéshez elengedhetetlenek. A társadalom odafigyelése, értő segítése és a valós ismeretek ezért nagyon lényegesek ahhoz, hogy az autisták képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba.

Joshua Lott / Reuters

A szövetség nagy munkát fektet a társadalmi szemléletformálásba, a családokat információkkal látják el, jogi segítséget nyújtanak, szülői tréningeket tartanak - ismertette az elnök, hozzátéve, fontos a döntéshozók felé megnyilvánuló lobbitevékenységük is.

Kővári Edit elmondta, negyvenhat program kapcsolódik az autizmus világnapjához országszerte, színházi előadások, könyvbemutatók, kiállítás.

Az autizmus világnapja alkalmából a budapesti Szabadság-szobrot kék színnel világították meg:

MTI / Mohai Balázs

Pécsen a Kodály Központ kapott kék árnyalatot:

MTI / Sóki Tamás

Szolnokon pedig a városháza épülete:

MTI / Mészáros János

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek