Gravitáció SZKKA–Alba Fehérvár 21–24 (10-14)
Kemény védekezésekkel kezdtek a csapatok, de hazai góllal indult a mérkőzés. Már az első percektől látszott, hogy a fehérváriak külön készültek Pődör Blanka és Kristina Belchikova játékára, ami rögtön megnehezítette a dolgunkat. A vendégek kihasználták hibáinkat, és háromgólos előnyre tettek szert a tizedik percre (3-6). Pődör Zoltán vezetőedző időt is kért, ám a vendégek ekkor még tartani tudták a különbséget. Nem sokkal később visszakapaszkodtunk, de Linea Cocaj találata után (7-8) egy hosszabb gólcsend következett. Molnár Fruzsina tizenegy perccel később tudta bevenni az Alba kapuját (8-13), a félidőben pedig 10-14 állt az eredményjelzőn.
A második játékrészben sokkal acélosabb arcát mutatta az SZKKA. Hlogyik Petra több védést is bemutatott a kapuban, így elkezdtük ledolgozni hátrányunkat, és ekkor mi használtuk ki a vendégek sorban érkező hibáit. A 39. percben már mindössze egy találat volt a különbség a két együttes között (14-15), ezért Suzana Lazović, a fehérváriak vezetőedzője időt kért. Ezt követően ismét megtorpant támadójátékunk, az Alba pedig ötgólosra növelte előnyét (14-19).
Tartogatott még izgalmakat a meccs. Időt kértünk a 44. percben, és nem adtuk fel. Belchikova után Cocaj kétszer is betalált, majd Pődör Blanka büntetőjével ismét egyetlen gólra zárkóztunk (18-19), így újra nyílttá vált a találkozó. Ivana Djatevska kétperces kiállítása azonban nem jött jókor, megtörte a lendületünket, és bár a folytatásban is adódtak lehetőségeink az egyenlítésre, ezeket nem sikerült kihasználnunk. A végjátékban már nem tudtuk ledolgozni a hátrányunkat, így az Alba Fehérvár végül 24–21-es győzelmet aratott Szombathelyen.