Nagy a zsivaj a Balaton Sound körül már most, miután a honlapon villódzó sárga felirat jelezte: a bérletek az utolsó szálig gazdára találtak, napijegyek már csak csütörtökre és vasárnapra maradtak, azok is korlátozott számban. A helyszínen pedig biztosan nem lehet majd kapni, így akinek nincs a kezében tikett, el se induljon, mert a könyörgés nem hat a beengedőkre.
Persze hiába a fullház, az internetes fórumok még izzanak, meg valószínűleg a rendezvény infovonala is, sokan kapcsoltak az utolsó pillanatban. Bárhonnan nézzük, abszolút heringeffektus van kilátásban az idén, úgyhogy a dzsumbujban való elveszést megakadályozandó - VOLTos videoelőzetesünk Exkluzív videoajánlat a Nyugattól: kit nézz meg a VOLT-on? 2008. July 01. 20:39 höz hasonlóan - ismét képi úton mutatjuk meg, mit nem szabad kihagyni Zamárdi zenei fesztjén azon szerencséseknek, akik még időben váltottak belépőt. (José Padillát sajnos ismét kénytelenek leszünk, mert orvosai ismét nem tanácsolták neki az ideutazást. Ejj, ha tudná, mit hagy ki az öreg ibizai. Ismét.)
Akik visszafogottan kezdték, de hamar váltottak
Kétségkívül az egyik legokosabb húzása volt az idei Balaton Sound kínálat összeállítóinak, hogy a fesztivál beinduló napján egy olyan projekttel adnak svungot a jókedvnek, mint az Alison Goldfrapp énekesnő és Will Gregory billentyűs alkotta páros. 2000-ben egy melankólikus, ródmúvis, triphopos, Air és Portishead rajongók gyűjteményében helyet követelő, kritikusok által jóllakott hümmögésekkel kísért nagylemezzel mutatkoztak be, aztán albumról-albumra kitapinthatóbbá vált az elmozdulás a tánczenék felé. Hamar kopogattak az ajtón a diszkóból és szintipopból merítő csillámporos remekek, mint amilyen a Twist, az Ooh La La vagy az általunk most beszúrt Strict Machine. Állítólag élőben szemgyönyörködtető díszletekkel-ruhákban nyomják, a kihagyóknak kukoricán térdeplés a bünti.
Akinek második lemezét a világklasszis jazzkiadó dobta piacra
Ha azt mondjuk, hogy Nicola Contének lemezszerződése van a Blue Note kiadóval, akkor máris tudjuk, kit érdemes meghívni a 2009-es Lamantin Jazz Fesztiválra. Ha meg lecölöpölünk koncertjén az első sorokba, akkor azt tudhatjuk meg, hogyan teljesedik ki egy klasszikus zenei képzésben részesült talján zseni szerelme az acid jazz iránt, egy kis bossa novával, és a hatvanas évek olasz filmzenéinek belecsöpögtetésével. Ismertségét nagyban köszönheti annak, hogy a szintén világhírű Thievery Corporation is segített neki terjeszteni kávéházi igéjét. Videónk egy audiovizuális makrotúra, Conte zenéjével és Salvador Dalí aláfestő képeivel.
Akikre visongatva lötyögtethetjük a koktélunkat
Koktél, bombázó, meg vagy háromszáz faluvégi diszkó is viseli a nevet, ha viszont a zenekart értjük alatta, akkor a legtöbbeknek az orrvérzésig játszott Love Shack juthat az eszébe. Szerencsére a zeneadók csak ezt a marháskodó szerzeményt tudták tönkretenni, mert csináltak ám lázálmos-pszichedelikusba hajlót is, krimibe illő gitártémával, amint azt a mellékelt mozgóábrán be is mutatjuk. És még egy adalék hozzájuk: ők voltak azok, akik a sztárok közül külön kérésként egy fodrászszalonnyi pomádét és különböző hajformázó eszközöket rendeltek be az öltözőbe, hogy helyén álljon a tupírhaj. New wave, buggyant pop, és Fred Schneider kiáltozós betétjei - mókás lesz ez, bogyókák ;)Aki mindmáig millióknak szolgál igazodási pontként
Ahogy Gutenberg nélkül nincs könyv, Ali nélkül nincs ökölvívás, úgy Richie Hawtin nélkül nincs techno. Ez nem személyes vélemény, ez axióma, s mint ilyen, megdönthetetlen. Neve egybeforrt a minimállal: a homo sapiens szívverésére optimalizált, lecsupaszított darabok, hosszú utazásra invitáló dj szettek, és rajongók milliói állnak mögötte. Arcába lógó nagy szőke tincse mögött egy olyam ember bújik meg, aki szinte egész munkásságában a digitalizált világ és az ember komplex viszonyát feszegeti, és akinek köszönhetően a techno műfaja nem züllött el végérvényesen. És akit úgy is ismerhetünk: Plastikman. Műsorára érdemes fél órával előbb érkezni, különben a perifériára szorulhatunk.
Akiknek nem kellett hatásvadászniuk, hogy bekerüljenek a zenei krónikákba
Kell valakinek is mesélni arról a formációról, amit a szaksajtó minimum kötelező tananyagként tart számon az utóbbi két évtized zenei terméséből? Igaz, hogy a Massive Attack-et nem most kellett volna meghívni, hanem jópár runddal korábban, de attól még ők a sújtó trip-hop királyai, a bristoli legenda, sok techno-korban nevelkedett érzékeny tinédzser bástyája a nagy szakítások után. Remegő beatjeikre mindenkor nagyon jól tapogatták ki, hogy milyen vokalistát hívjanak meg, a vészjóslón suttogó Tricky-től a szentimentális Tracey Horn-on át Sinead O'Connor-ig. Mindenki engedelmével e sorok írója személyes és egyben ősrégi kedvencét biggyeszti most ide, aminek minden egyes képkockája beleégett a fejébe, köszönhetően a Music Television 1991-es áldásos működésének.Aki túl széllelbélelt, hogy igaz legyen
Tudjuk, ajánlhatnánk Fatboy Slimet, de azon mindenki ott lesz, ahogyan minden valamirevaló, lelke mélyén dobozgitáros hippit hordozó adidasfelsős rastaman is a Gentleman koncerten. Helyettük inkább a kevésbé ismert Jimi Tenort propagáljuk, aki a tipikus "underrated" művész, vagyis keveset hallhattunk róla, pedig eddigi életműve alapján többet érdemelt volna. Persze nem meglepő, hisz mindig kivül helyezkedett az aktuális trendeken, nem önszántából, hanem mert így alakult - egyébként pedig egy őrült finn, aki házasítja a jazzt a technoval, saját készítésű kosztümökben parádézik a színpadon, és akit leginkább a most következő dalról ismerhetnek.
Bővebben a programokról a Balaton Sound hivatalos oldalán:
http://www.sziget.hu/balatonsound/programok
