TV2 Hírek vagy TV2 Híradó néven indulhat új hírműsor a TV2-n, miután a Fidesz bukása után a csatorna úgy döntött, nyugdíjazza a Tények nevet. A napokban pedig már az is felmerült, hogy az új híradó egyik műsorvezetője Gajdos Tamás lehet, aki évtizedekkel korábban már olvasott híreket a csatornán, később pedig az ATV-n is feltűnt.
A lehetséges szerepről a műsorvezető a Borsnak beszélt, amit a 24.hu vett észre.
"A felkérést egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de egy valóban megtisztelő feladatról beszélünk, ami ráadásul szinte keretbe foglalja a szakmai pályafutásomat, hiszen harminc évvel ezelőtt a TV2-nél kezdtem. Csak olyan dolgokban kívánok részt venni, ami vállalható a számomra, és szeretném távol tartani magam attól, hogy véleményezzem a híreket, mert ezt szakmailag soha nem tartottam elfogadhatónak. Az objektív hírközlésben hiszek, ahol a nézők maguk dönthetik el, hogy miről mi a véleményük" - mondta.
A TV2 egyébként nem halad túl jól a hírműsoraik megújításával - legalábbis erre utal, hogy nemrég egy regisztrációs űrlapot hoztak létre (hasonló módon csak a realityműsorokba várnak civil szereplőket), amelyhez bár csatolnia kell a jelentkezőnek a szakmai önéletrajzát, de nem feltétlenül kell képernyős tapasztalattal rendelkeznie.