|
|
|
SOKKOLÓ
Három autót tolt össze a zebránál az osztrák
Szendvics a zebránál
A Söptei út irányából haladt a Metro áruház felé több jármű, amikor a vasúti átkelőt elhagyva a Stromfeld buszmegálló melletti zebránál három idős asszony lépett az úttestre. A sorban elöl haladó Toyota sofőrje megállt és így tett az utána érkező Suzuki és Opel vezetője is. Az őket követő Renault Megane osztrák sofőrje azonban elbambult és hiába nyomta tövig a féket, megállni már nem tudott. Az ütközés ereje túllökte a zebrán az első két autót.
- Hallottam a nagy fékcsikorgást és levettem a lábam a fékről, hogy ha belénk hajt valami, akkor könnyebben átvészeljük. Egy pillanat alatt felmértem a helyzetet, a nénik már átértek a kocsi előtt, de gondolnom kellett a feleségemre és a gyermekülésben alvó kisfiamra is – mondta a Toyota szombathelyi sofőrje. Mint megtudtuk, a hölgyek a fékcsikorgás és a három hangos csattanás ellenére úgy sétáltak tovább, mint ha semmi nem történt volna, csupán a fejüket csóválták.
Figyelmetlenség
Úgy tudjuk, sem az osztrák, sem a három magyar sofőr nem fogyasztott alkoholt és minden utas használta a biztonsági övét. Az Opel egyik utasa a nyugat.hu-nak elmondta, másnap reggel indultak volna az autóval Bulgáriába, kéthetes nyaralásra. Most a vétkes sofőr biztosítótársaságától remélhetnek csereautót.
SokkolóLegnépszerűbbek
- Eltűnt férfit keres a rendőrség - Fotóval
N.
- Daruval torlaszolták el a gyárat a munkások Vépen
Daruval, targoncával és élőlánccal akadályozták meg egy cég munkásai...
- Súlyos frontális ütközés a 86-os úton
Nem használta a biztonsági övet...
- Pusztító jégverés Őriszentpéteren - kilyuggatott tetők, elvert termés (videóval)
Kb. 15-20 percen keresztül záporozott tojás, majd dió nagyságú jég Őriszentpéteren.
- Halálos vasúti baleset Kőszegfalvánál
A vonat hangjelzése ellenére a VW Golf behajtott a fénysorompó nélküli vasúti átjáróba...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

Daruval torlaszolták el a gyárat a munkások Vépen
Daruval, targoncával és élőlánccal akadályozták meg egy cég munkásai...
- Eltűnt férfit keres a rendőrség - Fotóval
N.
- Rákok, hastáncosok és borkóstolók fesztiváloznak
Ma Csákányi Eszter „kézimunkázik” Kőszegen, holnap pattanjunk drótszamárra, irány a kissomlyói Rákfesztivál...
- Kevesebb a pénz a Savaria Karneválra
Ha nincs pénz, paripa, fegyver, akkor csak pici háborúrt vívunk – mondja Szabolcsi Gábor.
- Halálos vasúti baleset Kőszegfalvánál
A vonat hangjelzése ellenére a VW Golf behajtott a fénysorompó nélküli vasúti átjáróba...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN
























Hát az osztrákok.........
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Hú, az az Irán azért kicsit túl durva volt!
Savas az eddigi hozzászólásaid alapján te egy nagyon unintelligens barom lehetsz! Nemrég még "agyarország"-ozol, meg mindenki hülye csak te nem, mostmeg a "köcsög labancok"! Miért nem húzol el Romániába, vagy mondjuk Iránba? Utóbbi már elég messze van mindkettőtől!
Te még soha nem néztél el semmit?
Biztos ezért jött ide Magyarországra, hogy kocsikat törjön össze. :)
Köcsög labancok!