A Kőszegi-hegységben már havazik, péntek délutánig elsősorban a Dunántúl nyugati, északnyugati felén és északon hullhat a hó - írja az időkép.hu.
Csütörtökön nyugat felől hullámzó hidegfront érkezik, így beborul az ég, egyre többfelé ered el az eső, záporokra is számítani kell. A délies szél a Dél-Alföldön erős, olykor viharos lesz, majd napközben a Dunántúlon északira-északnyugatira fordul a légmozgás iránya, megkezdődik a hideg levegő beáramlása, így nyugaton mind nagyobb területen.
Pénteken elsősorban a Dunántúli-középhegységben, a főváros környékén és északon, északkeleten várható még havazás, keletebbre kezdetben havas eső. Délutánig elsősorban a a Dunántúli-középhegységben alakulhat ki akár 5-10 cm, a Bakonyban akár ennél is vastagabb friss hótakaró. Szeles lesz az idő, a Dunántúlon nagy területen viharos lesz az északnyugati szél, és a hőmérséklet jelentősen visszaesik, délután mindössze 0, +6 fokot mérhetünk.
Szombatra megnyugszik időjárásunk, a reggel országszerte fagyos lesz, a hófödte tájakon -10 fok is lehet, majd szilveszterre enyhülés, szeles idő és némi folyékony halmazállapotú csapadék érkezhet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!