Több mint egymillió forintról szóló számlákat küldött ki a szombathelyi Távhő

Csak mintának szánták, de sokan megrémültek.

Fizetendő: 1 163 863 forint.

Ez áll a szombathelyi Távhő által kiküldött számlákon, és biztos, hogy ezt veszi észre a fogyasztó először. Olvasónk hívta fel rá a figyelmet, azt mondta, őt az infarktus kerülgette, amikor meglátta.

Forrás: Facebook

Igaz, hogy csak egy mintáról van szó, amin elmagyarázzák, milyen tételeket is tartalmaz a számla. De talán írhattak volna kisebb összeget is rá, mert ez úgy hat, mint egy jól irányzott lórúgás.

Ráadásul Szombathelyen volt már olyan, hogy 750 ezer forintot számlázott ki a Távhő 750 ezres fűtésszámlát kaptak egy szobára 2012. November 03. 07:00 egy egyszobás, 40 négyzetméteres lakásra. És hiába volt egyértelmű, hogy a lakó ekkora összegű számlát nem tudott összehozni egy fűtési szezon alatt, ki kellett fizetnie.

Szóval, csak óvatosan azokkal a számokkal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet