Igazi nők, igazi testek: pucér diáklányok a modellideál ellen

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kifutók világa nagyon rosszat tesz a világ nőinek önbecsülésével. Egy Wyoming állambeli diákszervezet sajátos módon kampányol ez ellen.

Az amerikai egyetemisták egy végtelenül egyszerű módszerrel tiltakoznak a szétfotosoppolt nőideálok ellen: alanyaikat meztelenül leültették vagy beállították egy szürke háttér elé, és ellenfényben fotózták le őket. Így csak a koromfekete sziluettjük körvonalazódott, azáltal pedig a valós testarányaik, formáik, alakjuk. Ezzel pedig azt üzenik: helló, a nő kívül-belül úgy szép, ahogy van! Ebből lett a Real Women, Real Bodies fantázianevű fotósorozat:

Real Women, Real Bodies kampány
Facebook

Hogy ez egy fontos misszió, azt szerintük megerősítette az a tény is, hogy harminc embert kértek fel a projektre, de csak 11-en vállalták, hogy évakosztümben álljanak be a lencse elé.

A cingárságnak is van ellentéte, és az sem jó

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy hol vannak a határai ennek a "fogadd el magad"-kampánynak. Az Egyesült Államokban az emberek több mint egynegyede túlsúlyos, az OECD szerint ez az arány 2020-ra felszökhet a döbbenetes 75 százalékra is. Az elhízás pedig nem az a pozitív tulajdonság, amiben meg kell erősíteni az embereket. De aggodalomra semmi okunk, mielőtt nagyon ujjal mutogatnánk a tengerentúliakra, ne feledjük, hogy Magyarországon sem visszük túlzásba a rendszeres testmozgást.

Real Women, Real Bodies kampány
Facebook

Szóval örömteli, hogy elindultak ilyen pozitív folyamatok a beteges vékonyság ideáljának fejekből való kiseprése ellen, legyen szó akár a Vogue bátor húzásáról vagy a ModCloth divatcég kiállásáról, de jó volna, ha ezzel együtt a test karbantartásának szükségességét is odatennénk a hangzatos szavak mellé. És ez mindkét nemre vonatkozik.

És Ön mit gondol minderről? Pörögjön a voks!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Vogue: nem kellenek se a túl fiatal, se az étvágytalan modellek

A világ egyik legbefolyásosabb fashion magazinja bátor tettre szánta el magát, ami mérföldkő lehet a divattörténelemben.

Befellegzett a nádszálvékony modelleknek?

Egyre több nő vásárol olyan helyen, ahol nagy a méretválaszték és a modellek is emberarcúak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű