|
|
|
KÖZÉLET
Új iskolabuszt kapott Csepreg
A korábban erre a célra használt Ikarus kiöregedett, ezért adtak be a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás segítségével pályázatot még 2009-ben az önkormányzati minisztériumhoz. Bár ez az első körben nem volt sikeres, Kőszeg közben visszalépett a pályázattól, így Csepreg elnyerte a 12,5 milliós kormányzati támogatást. A több mint 20 millió forint értékű iskolabuszt, csütörtökön délután Rába László országgyűlési képviselő adta át a városban tanuló gyerekeknek. A járművel 21 főt szállíthatnak, amivel az iskolába járáson túl osztálykirándulásra, uszodába vagy színházba is utazhatnak a diákok.
320 millió a szakiskolának
Rába László az átadó ünnepségen elmondta, hogy az elmúlt néhány évben Csepregen, illetve a környéken az oktatás területén számos fejlesztés ment végbe. 2007 szeptemberében, a közel félmilliárd forintból felépített csepregi iskolaépületet adták át. Azóta a környék oktatási infrastruktúrájának fejlesztésében jelentős előrelépés történt. Az Önkormányzati Minisztérium pályázataiból 2008-ban a bői általános iskola 17 millió, 2009-ben ugyanott az óvoda 6 millió forintból újult meg, most pedig a Norvég Alapból nyert több mint 320 millió forint támogatással a büki általános és vendéglátóipari szakiskola bővítik, amely a Vas megyei idegenforgalmi képzés egyik fellegvára lesz.
Az adatok alapján mindössze két és fél év alatt a Csepregi kistérség három iskolaközpontjában - Bőben, Bükön és Csepregben - a nevelési-oktatási intézmények környezetének, tárgyi feltételeinek javítására összesen 900 millió forintnyi összeg jutott, és ennek több mint fele Csepreg városába. A fejlesztések eredményeként egy, a XXI. századi igényeknek is maximálisan megfelelő oktatási infrastruktúra alakult ki az aprófalvas Csepregi kistérségben.
Az oktatás-nevelés épített környezetének megújítása után a következő fontos feladat volt az utazási lehetőség biztosítása a környező kistelepülések diákjai számára. Bükön már korábban elindult az iskolabusz-járat, Chernelházadamonya a 2009-ben elnyert, 15 millió forintból vásárolt falugondnoki busszal oldja meg gyermekek szállítását. És mostantól Csepregen is biztonságos járművel szállíthatják a gyerekeket iskolába, rendezvényekre, programokra.
KözéletLegnépszerűbbek
Török Gábor: A Jobbik kampányol a legprofibban
A politikai elemzővel egyebek mellett a Jobbik sikerének mibenlétéről, a fiatal politikusnemzedékről beszélgettünk...
- Ma sem döntött a költségvetésről a szombathelyi közgyűlés (Frissítve)
A Fidesz nem szavazta meg a napirendet, 10 perc alatt vége volt a testületi ülésnek. A következő időpont március 18.
- Jobban kampányolnak a nők? - Diákpolgármestert választottak Szombathelyen
Kurucz Hella, a Bolyai Gimnázium tanulója ütős beszédével a szavazatoknak több mint a felét söpörte be...
- Adóforintokból vállalkozói haszon?
A Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft.
- Eltűnik a szuperkátyú a Perint hídról?
A 86-os út Szombathelyt elkerülő szakaszán lévő Perint híd kátyújának autókat ölő életéről már korábban is...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

MTK Budapest - Szombathelyi Haladás 0-0. Online közvetítés
A Soproni Liga 18. fordulójában, ma délután fél háromtól a Hungária körúton szerepel a Szombathelyi Haladás.
- Háziversenyeztek az energysek
Hétvégén tartotta az Energy Dabaston Dance Team idei első háziversenyét Gersekaráton.
- Szakály Gábor a legjobb pasi a szombathelyi közgyűlésben!
Politikus szépségversenyünkön olvasóink közül a szőke hajú, kölyökképű fideszes képviselőre kattintottak a legtöbben.
- Török Gábor: A Jobbik kampányol a legprofibban
A politikai elemzővel egyebek mellett a Jobbik sikerének mibenlétéről, a fiatal politikusnemzedékről beszélgettünk...
- Ma sem döntött a költségvetésről a szombathelyi közgyűlés (Frissítve)
A Fidesz nem szavazta meg a napirendet, 10 perc alatt vége volt a testületi ülésnek. A következő időpont március 18.
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN






















