Varju László lett a DK elnöke

A volt országgyűlési képviselő 2025-ben nyert újra időközi választáson, miután lemondott a mandátumáról, 2026-ban viszont kikapott.

Varju László volt országgyűlési képviselő lett a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke - írja a HVG. A posztért rajta kívül Bakk István és Nógrádi Róbert József indult, végül csak közte és Bakk között lehetett volna választani, de ellenfele visszalépett.

Varju László
Demokratikus Koalíció

A DK korábbi elnöksége Dobrev Klára pártelnökkel együtt lemondott április 12-én, miután a párt egy százalékot ért el az országgyűlési választáson és egy egyéni képviselőjük sem került be.

Varju László Budapest 12. számú egyéni választókerületében indult, de csak négy százalékot kapott, míg a tiszás Jakab Zsuzsanna 64-et, a fideszes Zsigmond Barna Pál pedig 25-öt.

Varjut korábban bűnösnek nyilvánította Kúria az MTVA székházban történt dulakodás miatt, így megszűnt volna a mandátuma, viszont önként lemondott, hogy aztán újrázni tudjon a kerületében, ahol a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg a 2025-ös időközi választáson.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet