Jordán Tamás: bércsökkentés, az újakra megalázó fizetések várnak

A 2011-es szombathelyi költségvetésének igazi vesztese a nemrég átadott színház. Ekkora elvonással ugyanis egy kulturális intézménynek sem kell szembenéznie.

Déltájban a színészbüfében, a társulat újdonsült tetőtéri fészkében ezúttal a média gyülekezett. Mi is meglepődtünk, milyen magas létszámban voltunk kíváncsiak a sajtóebéddel egybekötött tájékoztatásra. A nap fő témája mi más lehetne: a nemrég a közgyűlésen megszavazott szombathelyi költségvetés, ezen belül a színház csökkenő támogatása. Ahogy Jordán Tamás felvezetőjében elmondta, szeretné a sajtó segítségét kérni abban, hogy a Weöres Sándor Színház önkormányzati támogatásával és működésével kapcsolatban végre eloszlassanak néhány súlyos félreértést. Lássuk, mit is.

196 helyett 145 millió áll rendelkezésükre

Miközben mindenhol arról hallani – folytatta a direktor – hogy a szombathelyi kulturális ágazatot sújtó megszorítások ellenére a színház jól járt, hiszen támogatása a tavalyi összeghez képest 11 millió forinttal nőtt, addig a tények épp az ellenkezőjét bizonyítják. A költségvetésben szereplő 196 millió forintból a színház ténylegesen csak 145 milliót fordíthat saját működésére. Ugyanis – magyarázza Jordán - 15 millió forint a Mediawave-nek jár, a színházon csak keresztülfuttatják ezt a pénzt. Öt millió forint pedig a Karneválszínházé. Továbbá szerepel egy 36 milliós tétel is, amit a színház bérleti díj címén a városnak fizet. Ez az összeg azonban a város egyik zsebéből a másikba vándorol.

A valóság tehát az – hangsúlyozta – hogy a tavalyihoz képest 20 millióval kevesebbet kapnak, viszont ezzel együtt megnövekedtek a terheik – így a költségvetésükből összesen 45 millió hiányzik.
A városatyák nem vették figyelembe, hogy az új színházban nemcsak a feladataik nőttek meg, hanem méretében is nagyobb intézményt kell működtetniük. – Saját számításaik szerint 25 millióval több a rezsijük.

A direktor hangsúlyozta, a normális működésükhöz még legalább 11 embert kellene szerződtetniük. Ha körbenézünk a környékbeli vidéki színházaknál (Sopronban, Zalaegerszegen, Veszprémben) legalább 120 fő dolgozik, ezzel szemben a szombathelyiben jelenleg mindössze 68-an. A jelenlegi feltételek mellett 50-60 millió forintos működési hiánnyal kell számolniuk. Ezért öt százalékos bércsökkentést terveznek, és az új munkaerőt (világosítókat, fodrászokat) példátlan alacsony bérért tudják csak szerződtetni, 100 ezer forint bruttóért, úgy, hogy nyáron nincs fizetés. Aki ennyiért eljön – kesergett a paradox helyzeten Jordán - azt viszont már ő maga sem szeretné alkalmazni.

A 2011-es költségvetés igazi vesztese Jordán szerint a szombathelyi színház, ekkora hiánnyal ugyanis egy kulturális intézménynek sem kell szembenéznie Szombathelyen. Reálisan – tette hozzá a színész-direktor - 25- 30 millióra lenne szükségük a normális működéshez.

Négy és fél év után végre lehetne dolgozni…

Az elmúlt hetekben többen felvetették, miért is szervez a szombathelyi színház az előadásokon túl más profilú rendezvényeket, miért is akar „agorázni”, miért nem marad a saját területén, a színházi előadásoknál. Jordán Tamás hosszasan ecsetelte: maga az Agora (az összevont szombathelyi kulturális intézmény) neve is az ő ötletéből született, akkor, amikor 2007-ben egy Wagner vendégudvarbeli találkozón, a város prominensei előtt felvázolta színház alapításának terveit, akkor ott kimondta ezt a szót, ami aztán megtetszett a szombathelyi kulturális intézmény vezetésének.

Az Agora Jordánnak húsz éve mániája, az, amelyről négy és fél éve beszél: hogy a színház ne csak színház, hanem pezsgő találkozóhely legyen. A Merlinben is ez volt a „heppje”, aztán a Nemzeti pályázatában is ez az álma szerepelt. Nem elsősorban azért jött Szombathelyre – folytatta – hogy színházi előadásokat hozzon létre, azokat Pesten is megrendezhette volna, hanem mert megtetszett neki Szombathely, és tényleg egy pezsgő kulturális közeget, egy színházi agorát álmodott ide.

Kihangsúlyozta, azok a programok, amiket a színházba szerveznek, amelyek vonzóvá teszik az intézményt, (a Szóról szóra, a Kötelező olvasmány… stb…) nem konkurálnak a város más programjaival, ezek Jordán saját szellemi termékei, nem az Agorától veszik el a teret. Szombathely más intézményi nem szerveznek ilyet. Nincs párhuzamos működés. Selmeczi György például azért jön le Szombathelyre, mert harminc éve barátja, nem mert csak nekik jutott eszükbe meghívni…

Minden szinten zajlik az élet

A tájékoztatás után mi is körbenéztünk, dél tájban mi folyik épp a színházban.

A nagyteremben Béres Attila (az Operettszínház művészeti vezetője) a Kabarét próbálta épp, Fekete (Ernő) a kisteremben a világítókkal egyeztette az esti előadást, a Katona József Színház színésze Weöres Sándor verses összeállításával lép fel ma este. A stúdióban pedig Csonka Szilvi épp Trokán Pétertől kért nyelvleckét. A Pygmalionból pár perc is meggyőzött bennünket, a virágáruslány históriája nem avíttas darab, mai nyelvezettel, Nádasdy Ádám friss fordításában szólal meg. A színház éttermében aztán mákos nudlival megfejelt menüvel örvendeztettek meg, mert a színházban már ebédelni (sőt vacsorázni is) lehet.

Búcsúzóul Jordán (merthogy őt is próbára hívták) még elárulta: készül a jövő évad terve. A bemutatókról nem mesélt, csak arról, ugyanazok fognak rendezni, mint az idei szezonban: hirtelenjében Valló Péter, Mohácsi János és Jeles András nevét még feljegyeztem...

 
 

 
  • #8március.25.15:38herno62ÚjVálasz

    A statisztikai adatokat nézve, Szolid maga az Agora, ugye senki nem tart és kutat szabadidejéban ilyesmit.....

     
  • #7március.25.15:35herno62ÚjVálasz

    O.K. Nem akartam megbántani senkit. Ebből ki kell vonni az összes olyan rendezvényt, amihez csak a helyet adta az Agora, hiszen ezek nem az ő szervezéseik. A mozi, a Gyermekek Háza nélkülük is ugyanolyan jól működik, sok közük nincs hozzá. A turisták nem az ő prospektusaik miatt jöttek. A Művészetek Háza nem működik, csak irodának használják, kár érte. A Csákányi bérletnek -sokkal színvonalasabban- a színházban a helye, a pénzügyi forrással együtt. Szóval, ha mindent kivonunk ebből, ami másnak az érdeme, amihez végülis semmi közük, akkor azt kell megállapítani, hogy picike teljesítménnyel nagy és kiváló adminisztráció.

     
  • #6március.09.13:52szolidÚjVálasz

    a 62-es herno-nak üzenem:

    Agora 2010 Valós számai:

    * 571.478 látogató
    * 2742 program
    * 7 rendezvény naponta
    * 47 koncert
    * 6 musical
    * 2 díjátadó gála
    * 2 operett
    * 12 szalagavató -5000 látogató
    * 4 bál – 2000 bálozó
    * 160 játszóház
    * 6 önkormányzati és állami ünnep
    * 2 tűzijáték
    * 40.000 turisztikai információ -18 ezer turista(Tourinform Iroda)
    * 3100 fiatal a VÁR-LAK-ban -35 millió Ft – elnyert pályázat(Tudástarisznya)
    * 45.000 információs kiadvány
    * 2 épületavató Kossuth 7- AGORA- Savaria Filmszínház
    * 220 mozifilm – 25000 néző AGORA- Savaria Filmszínház
    * Csákányi Bérlet – 10.000 néző
    * 45. Savaria Táncverseny
    * Magyar Dal Napja – először Szombathelyen
    * 15. Bloomsday
    * Quadrille – 500 táncos
    * Szabadtéri fesztiválok – 56.000 néző
    * Szabadtéri mozi – 5000 ember
    * Szentivánéj – 3 helyszín- 20000 fő
    * Quimby-2010-1500 néző
    * Fábry harmadszor
    * Csík – Először az MSH-ban!
    * 4. Reggae-karácsony
    * Első Emelet koncert
    * 1 finn est – 1 japán nap
    * 20 éves a Republic- koncert ismét Szombathelyen
    * 3 éves lett az AGORA

     
  • #5március.05.11:10herno62ÚjVálasz

    Teljesen egyetértek veletek. Ennek a városnak két kitörési pontja lehet a semmiből, az egyik a kultúra, a másik az oktatás. Fel kellene fogni a vezetőknek, hogy ezeknek elsőbbséget kell élvezniük. Nem kellene azzal foglalkozni, hogy Jordán Tamást a szoci vezetés támogatta. Egyáltalán nem az igazgatóval (akinek elévülhetetlen érdemei vannak) kellene foglalkozni, hanem az intézménnyel. Igazgatók jöhetnek-mehetnek, persze meghatározóak, de a lényeg az intézmény minél jobb és sokrétűbb működése. Miért költ a város a focira és a kosárra hatalmas összegeket?!

     
  • #4március.04.18:39bala1963ÚjVálasz

    Egyszerű !
    A gyatra sportról átcsoportosítani a támogatást. Amíg egy-egy huszad rangú focista egy-másfél millát kap..............., a kosarasok .....

     
  • #3március.04.17:22BravoÚjVálasz

    A mostani vározsvezetés csak rombolni tud. A színház Szombathely egyik lagnagyobb értékteremtése az elmúlt nem 20, hanem 100 évben. Egyszerűen bűn kiéheztetni, ezzel pont a lényeg megvalósítását akadályozzák meg kultúrálatlan városvezetőink. De biztos nem is értik miről van szó. Csak a nyíráshoz, nyírbáláshoz értenek, semmi máshoz. Bravo!

     
  • #2március.04.15:27herno62ÚjVálasz

    Nem igazán értem az ilyen mértékű csökkentést, hiszen a "hivatalos" Agora gyakorlatilag nem működik, pl. a Művészetek Háza évek óta teljesen kiüresedett. A valóságos agora ma a színházban van, rendkívül színvonalas programokkal, telt házzal. Végre valami újra megmozdult a városban. Tessék odaadni a pénzt, ahol a város lakóinak megelégedésére, magas igényszinten dolgoznak! Ahol meg nem, onnan -bátorság! új városvezetés- el kell venni! Ilyen egyszerű.

     
  • #1március.03.23:55maxikingÚjVálasz

    Én azt nem értem, Jordán Tamásnak miért kell minden darabba vendégszínészeket hívnia.
    Pl: A Kabaréban Fekete Linda helyett ittvan mondjuk Nagy Cili. Szerintem ő is tökéletesen nyújtaná Sally szerepét.
    És ha már egyszer van saját társulatunk akkor inkább őket lássuk a színpadon remekelni.
    De persze ha a szerep nem engedi akkor hívhatunk másokat. Pl: tökéletes választás volt Az ember tragédiájában Lucifer szerepében Mertz Tibor. Fantasztikus volt!
    Kíváncsian várjuk a jövő heti Pygmalion premierjének képeit! Sok sikert hozzá! :-))

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

A más(od)ik te magad légy!

A tavalyi független filmtermés egyik legjobbja a elettünk a Föld. Utánozhatatlan keveréke olyan műfajoknak és hangulatoknak, amiknek találkozását korábban elképzelni sem tudtuk volna.
 

Anyádat, hogy nem én vagyok a gyerekünk apja!

Új időszámításként emlegetik az RTL-nél A gyanú árnyékában című új műsort, amit hétfő este meg is néztünk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, azért ez enyhe túlzás.
 

Viszkit nem kérek, mert még szoptatok

Péterfy Bori jött, látott és győzött. Két év után ismét Szombathelyen járt az underground dívája, aki ott folytatta, ahol a gyermekáldás előtt abbahagyta.
 

Top menedzser-egerek a pácban

Béres Attila rászolgált a bizalmunkra, a Top Dogs a helyén van, keserédes szórakozás, nem csak munkanélkülieknek. Izgalmas rendezésben és jó alakításokkal.
 

A keringőkirály megashowja - André Rieu bécsi koncertjén

A bécsi közönség a Kék Duna keringő dallamai alatt még táncra is perdült a széksorok között.
 

 
 
 

 

Itt járt… a Deep Purple

A remélt 20 ezer néző helyett csupán 5 ezren voltak kíváncsiak a „Dipi”-re Szombathelyen. A hétszáz forintos jegyárat sokan borsosnak titulálták, több százan álldogáltak a bejáratnál a csodában bízva.
 

Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos

Szombathelyen kiderült, az űrsétára való felkészüléshez tartozott a 70-80 fokra fűtött kamrában való üldögélés is.
 

Itt járt...Antall József

A néhai miniszterelnök helikoptere 1990. augusztus 20-án landolt a szombathelyi repülőtéren, ahonnan állami Mercedesen hajtott tovább a belvárosba...
 

Szombathely régen és ma - A Püspökvár

Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
 

Szombathely régen és ma - A Megyeháza

Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
 

Szombathely régen és ma - A Nagyszálló

Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
 

„Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.
 

Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival

Rohamtempóban készülnek a friss Anima Sound System dalok. Elmentünk kémkedni, lefotóztuk a munkálatokat, és ha már ott voltunk, kifaggattuk az újdonsült énekesnőt.
 

V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros

A két őstehetséggel megáldott bolyais lemezlovas palánta közelgő koncertjeire hangolódva.