Vakság egy vacsora erejéig

Az evés nagy része a „Hol van a tányér? Jó, de hol van a hús? Nincs is semmi a villámon. Úgy érzem, hogy potyog a rizs. Az egész arcom csupa csoki” kérdéskör körül forgott.
 
 

Vakság egy vacsora erejéig

Az evés nagy része a „Hol van a tányér? Jó, de hol van a hús? Nincs is semmi a villámon. Úgy érzem, hogy potyog a rizs. Az egész arcom csupa csoki” kérdéskör körül forgott.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Vakság egy vacsora erejéig

Az evés nagy része a „Hol van a tányér? Jó, de hol van a hús? Nincs is semmi a villámon. Úgy érzem, hogy potyog a rizs. Az egész arcom csupa csoki” kérdéskör körül forgott.

Röviden a hír:

A Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház – együttműködve az Új Nemzedék Szombathely Közösségi Térrel, valamint a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületével – „Láthatatlan vacsora” elnevezésű előítélet lebontó, szemléletformáló programot szervezett az Óperint utcai közösségi térben.

...és ami mögötte van:

Kedves meghívást kaptam a fent említett rendezvényre Nagy Lászlónétól, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének alelnökétől. Örömmel fogadtam az invitálást, hiszen Marikát már évek óta jól ismerem, tisztelem - így egy percig sem gondolkodtam el azon, hogy részt vegyek-e ezen az érzékenyítő programon. Amint közeledett a dátum, érdekes módon egyre inkább erősödött bennem a szorongás: igazából nem is tudtam elképzelni, mire számítsak.

Több embert ismerek, akik vakként, látássérültként élik mindennapjaikat, de olyan szituációba még sosem kerültem, hogy nekem magamnak kelljen „kipróbálni” a vakságot. Az egyre erősödő zavaromat magam előtt is leplezve a következő önvédelmet dolgoztam ki: ugye, én egy értelmes, felnőtt ember vagyok, akinek van önuralma, szinte minden szituációban képes fegyelmezni magát... mit nekem egy ilyen „küldetés”, megcsinálom!

Minden magabiztosságommal felvértezve, felemelt fejjel közelítettem meg a helyszínt, rácsodálkoztam a hirtelen jött tavasz minden látható szépségére, annak a tudatában, hogy hamarosan – ha rövid időre is –, de meg kell válnom a látás adományától. Vendéglátóink őszinte mosollyal és nagy szeretettel fogadtak minket. Rövidke ráhangolódó beszélgetés után megismerkedhettünk a vakok számára kifejlesztett használati eszközökkel,

az este folyamán ekkor talált be az első gyomros: vak gyermekek számára társasjáték. Megremegett a térdem, erre nem voltam felkészülve. Persze tudom, hogy a gyerekek is lehetnek vakok, de akkor is...

Kis idő után összeszedtem a gondolataimat, figyelmeztettem magam a küldetésemre: akkor is megcsinálom! A vacsora helyszínére – ami néhány méterre volt – időben-térben elveszve, mereven tartott nyakkal, egymás vállába kapaszkodva, már szemkötővel érkezett meg – a 15-20 vendégből álló – „vak kígyó”.

Segítőink egyenként leültettek minket a megterített asztalhoz, kaptunk néhány kedves tanácsot, és jó étvágyat/szerencsét kívántunk egymásnak. Na, az étvággyal nem is volt baj! Vicces kedvű vendéglátóink nem könnyítették meg a helyzetünket a kétfogásos menüvel: rántott hús rizzsel, majd Gundel-palacsinta (extra csoki szósszal). Az étkezés nagy része a „Hol van a tányér? Jó, de hol van a hús? Nincs is semmi a villámon. Úgy érzem, hogy potyog a rizs. Az egész arcom csupa csoki” kérdéskör körül forgott - mindez mégis meglepően nyugodt, vidám hangulatban.

Lassan, kicsit bizonytalanul, de egyre inkább hatalmába kerített az elégedettség érzése: lelki szemeim előtt már felderengett a fény az alagút végén: meg tudtam csinálni. A jól végzett munka után szinte diadalmasan vettem le szememről a takarót. Azokkal a vacsoravendégekkel, akikkel eddig még sohasem találkoztunk, most cinkos mosollyal kacsintottunk össze, hogy ugye milyen jól mutatnak a fehér rizs szemek a sötétkék abroszon.

Aztán hirtelen kiláttam a saját fejemből és észrevettem az asztalnál ülő vak és gyengénlátó társaimat, akik nem vehették le a láthatatlan szemkötőt. Akik nap mint nap ilyen és ehhez hasonló nehézségekkel kell, hogy megbirkózzanak. Elszégyelltem magam. Hiszen ez az egész nem is rólam, a kis szorongásaimról, zavaraimról szólt...

Tökéletes látással, de lehajtott fejjel indultam utamra. Jelentem: a küldetés teljesítve... érzékenyebb lettem!

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés