Hova tették az Amerikai Filmakadémia tagjai és a jelölésekért felelősök a szemüket az idei díjaknál és nominálásoknál? Túl sok, a magyar mozinézők számára is ismerős darabot sikerült elhallgatniuk, amelyek elsősorban nem az én ízlésem, hanem a közönség számára itthon is visszaigazolt minőségük okán méltóbbak lettek volna. Legalább a megmérettetésre...
A sokak által felemlegetett legnagyobb hiányzó, Ryan Gosling és a Drive mellett Gavin O’ Connor (magyar keresztségben a teljesen felesleges A végső menet alcímmel megtoldott) Warrior című sport-drámája például akár még szerencsésnek is mondható. Legalább Nick Nolte mellékszereplői jelölésével sikerült azt a látszatot kelteni, mintha elismerték volna értékeit és minőségét...
Az csak óvatoskodó megfontolás, hogy A harcos és Christian Bale tavalyi elismerése után nem lehetett megtenni, hogy megint ugyanabban a témában kerüljön valaki a legjobbak közé. Pedig illett volna mégis. Mert ez a film a valaha készített sport témájú drámák (egyúttal közönségfilmek) egyik legjobbja. Bármilyen műfaji összefoglalásban kihagyhatatlan és megkerülhetetlen darab, hivatkozási alap lesz ezen túl.
Same old story?
Azoknak, akik elhiszik, hogy a filmek szólnak is valamiről és közben még élvezhetőek is tudnak lenni. És ez a kettő nem gyengíti és kizárja egymást, hanem felerősíti az egyébként ezredszer vászonra pakolt alaptörténet és a sok-sok film által klisévé koptatott motívumok, karakterek erejét és hitelességét.
A Warrior sztorijának egyik legszembetűnőbb jellegzetessége ugyanis az, hogy nincsen egyetlen eredeti ötlete, motívuma sem. Alapképlete, szereplőinek kapcsolatrendszere és az azokból következő cselekménybeli fordulatok, a történet vonalvezetése már mind-mind elénk kerültek. Nem is egyszer. Ebben a filmben egyszerre ott van a Rocco és fivérei és a Rocky-széria klasszikusabb darabjai, A remény bajnoka és A harcos, vagy akár a Millió dolláros bébi számtalan megoldása és motívuma. De nem véletlenül fognak beugrani olyan opuszok sem, mint a Taxisofőr, az első egy-két Rambo, A szarvasvadász vagy a Harcosok klubja, esetleg az Irak-szindrómát feldolgozó jobb alkotások.
Káin és Ábel az iparvárosban
Tommy ( Tom Hardy) és Brendan ( Joel Edgerton) testvérek. Évek óta más utakat járnak. A fiatalabbik iraki önkéntesnek állt miután haláláig tartóan egymaga ápolta az alkoholista és durva apjuk által tönkretett anyjukat. A báty népszerű gimnáziumi fizikatanár lett, szemrevaló és odaadó feleségével ( Jennifer Morrison a Dr. House-ból) és két kislányával él egy kertvárosi házban. A megnyomorított gyerekkorukon túl összetartja őket még egy kapocs: annak idején mindketten jegyzett ketrecharcosok voltak.
A sztori akkor veszi kezdetét, amikor Tommy váratlanul hazatér fiatalságuk színterére, Pittsburgh-be. Apjuk ( Nick Nolte) hiába él józan és csendes életet, a fiú nem tudja neki megbocsátani az anyjával és vele megesett megalázó bánásmódot. Nem hisz az öreg változásában, de szüksége lesz annak edzői zsenijére, mert (a film jó kétharmadáig teljesen titokban tartott okból) meg akarja szerezni a ketrecharcosok legjobbjainak időközben meghirdetett ötmillió dolláros díjazású bajnoki címet.
Hogy a tisztának látszó képlet kellőképpen bonyolódjon: a báty tovább már nem kezelhető, a világ számtalan középosztálybelije számára mostanában nagyon ismerős adósságcsapdába kerül a házuk és kisebbik lánya orvosi kezelése miatt. Már a felesége előtt éjszakai kidobói állásnak hazudott alkalmi pénzdíjas bunyók sem elegendőek a felszínen maradásra. Pláne miután az iskolai elöljárók is megtudják, hogy a tanár úr mivel tölti az éjszakáit és miért péppé zúzott arccal megy másnap órára...
Út a csúcsra - máshogyan
Innentől jól ismert nyomvonalon halad a sztori. A testvérek az esélytelenek nyugalmával szállnak versenybe. A más, középszerű filmes verziókban magától értetődő diadalmenet helyett azonban nagyon is emberszabású helyzetek sokaságán át vezet az útjuk a csúcs felé. Egyik oldalon ott a családért érzett felelősség kettős szorítása: a benevezéssel Brendan akár árvákká is teheti lányait, viszont a bank által szabott határidő nagyon közeli. A férfi pedig a kemény múlttal megszolgált családi harmóniát bármi áron meg akarja óvni.
Tommy iraki szolgálata és visszatérése körül pedig annyi a titok, a fiúban pedig olyan sok a visszafojtott düh és indulat, hogy a néző a cselekmény és a verseny előrehaladtával egyre biztosabban bekövetkező robbanást várja. Minden megtörténik, ami a korábban felemlegetett filmes előképekben már megesett. De Gavin O Connorék tálalásában ez mégsem válik unalmassá vagy önismétlővé, sem giccsbe forduló út-a-csúcsra sztorivá vagy öncélú és felületes akció-orgiává.
All in
Amit látunk a leghitelesebben előadott, görög sorstragédiákat időző családi dráma, későn beismert bűnökkel és elkésett bűnbánattal, feloldhatatlan veszteségérzésekkel. Nagy dózisban adagolnak itt hús-vér karakterekkel és szentimentalizmustól mentesen felvezetett érzelmeket az apa-fiú kapcsolatoktól és a testvéri kötelékek súlyától a házastársi hűségen át a barátságok kemény próbatételéig. Éles szemű megidézése ez a film az amerikai iparvárosok kemény férfierkölcseinek, ezek nagyszerűségének és torzító erejének.
Egyszerre kapjuk itt kíméletlen kritikáját és egyben legvállalhatóbb dicséretét a maga erejéből való boldogulásnak és az öntudatos egyéni erőfeszítéseknek, ami az egész amerikai kultúra alapja. Néhány telitalálatos jelenetben pontosan idézik meg az iraki háborús tébolyt és abszurditást, az otthon maradottaknak érthetetlen bajtársi kötelékeket. Majd teszik le ezek mellé kikezdhetetlen súllyal az otthoniak tisztes helytállásért folytatott nem kevésbé kemény küzdelmeit.
Mindezek mellett lelkesítő és az utolsó pillanatokig kétesélyes kimenetelű sportfilm is a Warrior. Ahol a ketrecharc véres és nyers naturalizmusa mellett úgy fér meg B eethoven Örömódá-jának ízléssel adagolt ismerős dallama, hogy nem jut eszünkbe se giccsrendőrségért kiabálni, sem kulturális ikonok meggyalázását emlegetni. Ezer korábbi filmes és más popkulturális élményünket idézi fel egyszerre ez az alkotás - mégis varázslatosan egyedire sikeredett. Elemi ereje, magabiztos fogalmazásmódja pedig napokig dolgozik bennünk.
