Összehívják az Európai Néppárt elnökségének rendkívüli ülését

Rendkívüli ülésre összehívják a Gruevszki-ügy miatt az Európai Néppárt elnökségét - közölte az ATV Egyenes beszéd című műsorban Molnár Csaba. A DK EP-képviselője szerint azért ül össze a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád vezetése, mert

van egy olyan renitens közöttük, megint Orbán Viktor, aki nem hajlandó elkötelezni magát az európai értékek mellett

.

Nikola Gruevszki még miniszterelnökként Orbán Viktorral
Forrás: atv.hu
A magyar kormány a hét elején fogadta be Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt, akit köztörvényes ügyben ítélt két év börtönre a bíróság. A hírek szerint Gruevszki egy tiranai magyar diplomáciai autóval távozott Macedóniából, amit p maga vezetett.

Az ügyben az Egyesült Államok és az Európai Unió is azt kérte, hogy az elítélt Gruevszkit adják ki Macedóniának.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek