Vizsgálóbizottságot akar a szombathelyi MSZP

A bizottság az önkormányzati bérlakások felújítását vizsgálná, Oroszvári Péter képviselő szerint állami pénzek kerülhettek magánzsebekbe. Szóba került az előző napi közgyűlés is.

Újságcikkek felidézésével kezdte a sajtótájékoztatót a szombathelyi közgyűlés szocialista képviselője. Az egyik lap azt írta, hogy a polgármester szabotálta el a közgyűlést Április elsejéhez méltó közgyűlés Szombathelyen 2010. April 01. 11:37 . Ezt a kijelentést akarta helyre tenni Oroszvári, aki emlékeztetett rá, hogy ötször akarták már megtárgyalni a költségvetést. Látható, hogy a 16 fős jobboldali többség a választások előtt nem akar beszélni az elvonásokról. Meglepőnek nevezte, hogy Szakács Dávid, a jogi bizottság elnöke kijelentette, semmi sem sürgeti a költségvetés elfogadását, miközben törvény írja elő a március 19-i határidőt.

Mit tervez a jobboldal?

Megemlítette, hogy a március végi közgyűlésen A költségvetés nélküli város 2010. March 25. 09:00 határozatot hoztak a sarokszámokról Egymilliárdos megszorítás Szombathelyen? 2010. March 30. 15:30 , és arról, hogy egymilliárddal csökkenteni kell a kiadásokat. A nyilvánosságra került ágazati megszorítások közül azonban az oktatástól tervezett, közel 500 milliós elvonás végrehajthatatlan.

Ezért szerették volna megtudni, mire készül a jobboldal, mennyit akarnak elvonni az ágzatoktól. De az ülésen nem jelent meg sem Marton Zsolt frakcióvezető, sem Horváth Zsolt költségvetési tanácsnok. Eközben a polgármesterre mutogatnak, ami – Oroszvári szerint – több, mint álságos. Kijelentette, bízik abban, hogy a jövő hétre összhívott rendkívüli ülésen tárgyalják majd a költségvetést.

A képviselő bejelentette, hogy ad hoc vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik az önkormányzati bérlakások felújításáról. Beszámoltunk róla Adóforintokból vállalkozói haszon? 2010. March 10. 07:24 , hogy a közbeszerzési eljárást az Oregon Kft. nyerte meg, és alvállalkozóként hozta be a munkába a Sabaria Rehab-Team Nonprofit Kft-t.

Állami pénzek magánzsebekbe?

Oroszvári szerint azért volt szükség egy harmadik, budapesti cég szerepeltetésére is a pályázatban, mert az Oregonnak nincsenek építőipari referenciái. Miközben a budapesti cég tulajdonosa az ismerten jobboldali ktődésű, korábban Szombathelyen élő Rácz Elemér.

A képviselő úgy vélte, az Oregon tudhatott a többi ajánlatról, ezért sikerült a tárgyalásos eljárásban alacsonyabb árat ajánlani, és ezzel nyerték meg az eljárást. A Savaria Rehab-Team Kft. az alkalmazottak után 95 százalékos állami bértámogatást kap, ezért is tudták olcsóbban elvégezni a munkát.

Oroszvári kijelentette, a vállalási összeg 40 százaléka az Oregonnál maradt, miközben a munka legnagyobb részét a Savaria Rehab-Team végezte el, így könnyen lehet, hogy állami pénzek kerültek magánzsebekbe.

Nincs lehetőség a mutyizásra

A képviselő elmondta, azért kezdtek el vizsgálódni az ügyben, mert a lakásigénylők nem tudtak beköltözni a kiutalt bérlakásokba. Csúszott a felújítás is, majd minőségi problémák jelentkeztek a Savaria Rehab-Team alkalmazottainak munkája nyomán. Hozzátette, igaz, hogy a polgármester már korábban bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, de az nem halad előre, ezért kezdeményezik az ad hoc bizottság létrehozását.

Amelynek feladata lesz a vitatott részletek tisztázása. Egy ad hoc bizottság ugyanis a átláthatóan, a nyilvánosság előtt működik, abba minden közgyűlés frakció delegálhat tagokat, és nincs lehetőség a

mutyizásra

. A bizottság létrehozását a jövő heti rendkívüli közgyűlésen kezdeményezi a szocialista frakció.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Április elsejéhez méltó közgyűlés Szombathelyen

Egy órán át vitatkoztak a napirendről, aztán egy 15 perces szünet után már csak 14 képviselő jelent meg a teremben. Ennyi szavazat kevés a döntésekhez, a következő ülés jövő csütörtökön lesz. Az MSZP később közleményt adott ki.

Egymilliárdos megszorítás Szombathelyen?

Úgy tűnik, kiderült, miért akarja a jobboldali többség a választások után tárgyalni a város költségvetést. Kereken egymilliárd forinttal kevesebbet szánnak a város működtetésére, mint a mostani városvezetés. Közöljük a tervezett elvonások listáját.

A költségvetés nélküli város

Az új többség javaslatára csak a választások után tárgyalják a költségvetést. A rendezési tervben nem adtak lehetőséget a „DOMUS” fejlesztésére. Lakos Dezső nem kért a polgármester teájából, elveszett két hektár. De jó hír, később megkerült. A szombathelyi közgyűlés krónikája.

Adóforintokból vállalkozói haszon?

A Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. alvállalkozóként vett részt önkormányzati lakások felújításában, a haszon jelentős része azonban egy magánvállalkozónál csapódott le.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet