SZALAGAVATÓK 2010

Szalagavató a csepregi szakközépiskolában

A csepregi Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola január végén tartotta szalagavatóját. Galériánkat az iskola által készített képekből állítottuk össze, cikkünket az egyik végzős osztály osztályfőnöke írta.

A közgazdasági szakmát hagyományosan inkább lányok választják nálunk, így szinte természetes, hogy műsoruk talán kidolgozottabbnak tűnt: előadtak egy érettségit (persze olyant, amin mindenki egyszerűbben és könnyebben letenné a vizsgákat), verset írtak az iskola dolgozóiról, megmutatták prezentáción, honnan indultak, s hová jutottak. Láttunk sok osztályképet a négy év történéseiről, az igazi hangulatot azonban a régóta gyakorolt táncok adták. Több stílus külön koreográfiával, ill. a diákok egész napja a felkeléstől a lefekvésig táncban elmesélve. Nemcsak a mozgásra, hanem a jelmezekre, kellékekre is gondoltak. Az osztály több mint egyórás műsora végén dallal búcsúzott.

Az informatikus osztály többségében fiúkból áll. Talán senki sem remélte, hogy tökéletes mozgást, harmóniát, begyakorlottságot láthatunk majd. Ezt ők is tudták, a hangsúlyt nem is erre fektették. Készítettek egy filmet, amiben az osztályt olyannak mutatták, amilyenek valójában. Kicsit (vagy néha nagyon) komolytalanok, szeretnek együtt lenni, sok a közös élmény. A film elkészítése és minősége presztízskérdés volt számukra, abban mindennek tökéletesnek kellett lennie. Ahogy a konferanszié mondta: „A FILM. Csupa nagy betűvel. Ezt tényleg nagyon komolyan vettük, ki régi filmeket keresett, ki a képeket gyűjtötte össze, ki külön programot írt, vagy új filmrészletet vett fel, vagy éppen fényképezett. S volt, aki ebből készített egy filmet. Olyannak láthatnak bennünket, amilyenek az iskolában vagyunk. ”

De tudták azt is, kell az adott pillanatokban, ott helyben is valamit megmutatni magukból. És jöttek a táncok: itt nem volt harmónia, ritka volt az egyforma lépés, de az arcokon ott volt önmaguk derűs szemlélete, az önirónia és a vidám felszabadultság. A fiúk is járták a kánkánt, balettoztak, s a végén az egész osztály igyekezett bemutatni a közös táncot, majd elénekelni az általuk választott dalt. A vendégek inkább a hangulatot és tenni akarást értékelték, de mindenért kijárt a taps és a nevetés.

Az est másik fénypontja a bált megnyitó keringő volt. Tizenkét pár vonult le a hosszú lépcsősoron, s adták elő a decembertől gyakorolt táncot, majd a szülők és tanárok felkérésével kezdődött a bál.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK (24)GALÉRIA

24febr1614:17
írta Új hozzászólásVálasz erre

Azt hiszem gratulálhatok mindenkinek aki ilyen szélsőséges hozzászólásokat írt (tisztelet a kivételnek) szerintem ezt iskolán belül kellett volna elintézni nem pedig egy nyilvános honlapon. A hirtelen felindulásra hagyatkozók meg legközelebb gondolkodjanak. Szerintem ez a szalagavató nem verseny volt. Ennek a fő célja az volt hogy az ÉVFOLYAM számára megrendezzünk egy közös bulit amin jól érzi magát mindenki.. Tanárok diákok együtt. Érettségi ballagás stb. előtt. Én jól éreztem magam nekem minden tetszett.. a TI műsorotok is mégse fikáztam le és nem is fogom még ilyen írások miatt se, mert pár ilyen emberér nem járatom le az egész osztályt és évfolyamot :)

 
23febr1609:39
írta Új hozzászólásVálasz erre

Gratulálok ! Rajtatok röhög a megye. Egy közös ünnepből sikerült ellenségeskedést,sértegetést varázsolni. Kinek jó ez? A cikkíró mondjuk mindig imádta keverni a sz@rt,most jól sikerült,bár vszleg nem örült a megjegyzéseknek,amit nem neki szántak ugyan,de őt találták meg.Lehet,hogy nektek még tetszik,amikor egy tanár a másikat szidja,így jópofizva a diákokkal,nekem mint volt diáknak már más erről a véleményem.

 
22febr1215:44
írta Új hozzászólásVálasz erre

Üdv
Az első hozzászólásommal sajnos megbántottam valakit, aki ezt nem érdemelte meg!
Tőle ezúton szeretnék elnézést kérni!
Köszönöm!
Tendli Bálint

 
21febr0918:45
írta Új hozzászólásVálasz erre

…Jó volt az egész szerintem, a fő hogy mindenki úgy érezte magát ahogy szerette volna!
A vádaskodásba, meg a gúnyolódásba meg mindenki maga döntse el menyire megy bele, igazából csak magát jellemzi vele. Pozitív élmények legyenek meghatározók. Mint az elrontott keringő, ami tökéletesen sikerült korrigálni, akár a vicces jelenetek vagy a műfaji különbségek által alkotott egyveleg, esetleg a hamiskás énekek, de akár mi más, ami emlékezetes maradt! szóval nem kell a balhé, inkább rendezünk még egyet XD, mert nem hiszem, hogy annyira rossz lett volna:D…

 
20febr0916:29
írta Új hozzászólásVálasz erre

Vagy például a bálra.....
Mondjuk a limbo-ra, amikor mindenki egy emberként táncolt:D
vagy a mulatós számokra, a közös éneklésekre...és a fél 2-es befejezésre:D
Tanártól hallottam a következőt:"Ez volt az iskola történetének eddigi legjobb szalagavatója"...szerintem nem hazudott:D
pááá

 
19febr0916:23
írta hozzászólására válaszul Új hozzászólásVálasz erre

Történt egy kis félreértés... Ennyi volt, probléma megoldódott. Ha egymás szurkálódásával foglalkozunk soha az életben nem jutunk előbbre.
Örüljünk annak, hogy ilyen jól sikerült az egész szalagavatónk és nem fulladt kudarcba. Gondoljunk csak a nyitótáncra... :D xD Baromi nagyot improvizáltunk, de nagyjából az is jól jött ki :)

 
18febr0915:58
írta Új hozzászólásVálasz erre

A véleményemet hirtelen felindultságomban irtam nem állt szándékomban semmit és senkit sem megbántani utolag ezért elnézést kérek

 
17febr0915:56
írta Új hozzászólásVálasz erre

Alapvetően a flame lényege,hogy a másik fél nem képes leállni.. technikailag mi nyugalmat próbáltunk kezdeményezni..
és hozzátenném.. nem kéne kollektíve venni az osztályt.. van 2-3 ember ki írt.. és ezért az egész osztály le van írva?nem biztos,hogy ez a legjobb megoldás.. sztereotíp gondolkodásmód sose volt gyümölcsöző.. én a helyetekben itt lezárnám a vádaskodást.. élményeket írjatok ha lehet.. ne gyűlöletet..
annak is megvan a helye...

 
16febr0915:50
írta Új hozzászólásVálasz erre

jah amúgy nem tudom, hogy ezt az egészet egyáltalán miért kellett elkezdeni és írogatni itt össze-vissza mindenféle hülyeséget(b-sek ez nektek szól)

 
15febr0915:46
írta Új hozzászólásVálasz erre

Egyetértek
Kismálnának igaza van, a szalagavató tényleg nagyon jó volt.
oturw-nak is igaza van, nem egymást kellene fikázni és veszekedni....
Az lényegtelen hogy ki írta a cikket, nem volt szép tőle
Csigának is igaza van...a vélemény mindenkinek a magánügye. Éppen ezért nem egy ember véleményét kellene nyilvánosságra hozni!
Azt hogy kivel lehetett beszélni és kivel nem, azt jobb ha hanyagoljuk(pl közös ének és még sok más....)
De természetesen ilyenen nem fogunk összeveszni

 
14febr0915:43
írta hozzászólására válaszul Új hozzászólásVálasz erre

úristen...kicsit szánalmasak vagytok b-sek,nem gondoljátok?ha már itt tartunk a ti műsorotok sem volt jobb egy fokkal sem,sőt...amúgy jó tudni, hogy ti még az ovi szinten jártok.jah és ez a szalagavató nem csak rólatok szólt, vegyétek már észre magatokat...

 
13febr0915:38
írta Új hozzászólásVálasz erre

Nagyszerű szalagavató volt. A műsorok különbözőek, de a saját műfajukba tökéletesek voltak.A hangulat nagyon jóra sikerült. :)

 
12febr0915:32
írta Új hozzászólásVálasz erre

Szerintem a műsor tökéletes volt, az "a"-soknál kijött a precizitás a táncukban ahogy a szövegből is le lehet szűrni a "b"-seknél pedig az hogy a humorra mentek rá, mert ők abban jók. A nézők is azt mondták, hogy mind a kettő ugyan úgy jó volt. Az Igazgatótol elkezdve az összes tanárnak is tetszett a műsorunk. Nem véletlen, hogy számos tanárnő és tanárúr meg köszönte a meghívást.

 
11febr0915:29
írta Új hozzászólásVálasz erre

Köszönjük az értelmes kommenteket, én inkább örülök, hogy iskolánknak itt is próbálnak reklámot szerezni, és felraktak egy kis "cikkecskét" a szalagavatónkról. Az, hogy milyen volt a műsor és kinek mi tetszett jobban, természetesen mindenkinek magánügye, ha véletlen meg is osztja ezt valakivel, akkor is kultúrált formában kellene ^^
Szerintem abszolút jó volt a szalagavató, nem volt unalmas, pörögtek a dolgok, én azt hiszem mindenki élvezte az egészet, aki ott volt :)

 
10febr0915:26
írta Új hozzászólásVálasz erre

Inkább arra kéne gondolni,hogy milyen jó volt a hangulat.. nem oldalak szintjére széledni.. az évfolyam szalagavatója volt.. nem az "A"-é és a "B"-é
mindegyik osztálynak megvolt a maga jó húzása véleményem szerint.. az ellenkező oldalt pedig nem kéne nézni..úgyhiszem...
oturw

 
9febr0915:08
írta hozzászólására válaszul Új hozzászólásVálasz erre

Szerintem először kérdezd meg ki írta a cikket utána kritizálj!Nem tudom véletlenül nem-e a ti osztályfőnökötök írta!Nem mindenki gondolja úgy hogy a b-sek műsora jobb volt!És ha jobb volt akkor mi van?Mért kell visszamenni ovis szintre?Meglett volna minden beszélve ha lehetett volna a b-sekkel beszélni!Kivéve pár ember akivel lehetett beszélni!nah mindegy de persze mi a-sok vagyunk a hülyék a b-sek soha semmiben nem hibáznak ugye?ők a tökéletesek!nah persze!!!

 
8febr0915:05
írta Új hozzászólásVálasz erre

Azt hiszem eléggé nagy szégyen az iskolának és a diákoknak is, hogy ilyen véleményű cikkek kerülnek fel nyilvános helyre!
Ez csak belső ellentétekre és hasonló dolgokra utalhat, ami nagyon rányomja bélyegét az iskola hírnevére!
Szégyenletes...

 
7febr0910:54
írta Új hozzászólásVálasz erre

Üdv
Nos...
Szerény véleményem szerint a műsorok színvonalát tükrözte a taps is, ami a 12A-nál kb. 2 percig tartott, míg a B-seknél végig ment a vastaps!
Erről meg lehet kérdezni azt a kb 250 embert, aki jelen volt...vagyis 249-et:D
Úgy gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló emberkék, mint pl. a cikk írója pedig elmehetnek a nagy bús....nem mondom ki mert műveletlennek néznek, én pedig nem akarok lesüllyedni az író szintjére....
Viszlát....

 
6febr0910:19
írta Új hozzászólásVálasz erre

Hát nem tudom a hajam még nem szőke meg nem vagyok annyira szánalomra méltó ez egyszerűen hihetetlen valaki ennyire tapló legyen...

 
5febr0910:17
írta Új hozzászólásVálasz erre

sanyika te vetekedsz a cikk írójának szintjével

 
4febr0910:16
írta Új hozzászólásVálasz erre

Bocsánat a helyesirási hibárkért csak hirtelen felindulásbol volt de akkor is szánalmas...

 
3febr0910:16
írta Új hozzászólásVálasz erre

Utálom a szőke nőket!!!!

 
2febr0910:12
írta Új hozzászólásVálasz erre

Etrröl a vélményedröl megkérdeztél egy "B" osztályos tanulot is nem tudom szerintem a b-sek produkcioja ezerszer jobb volt ugyhogy nem tudom innentöl nem tudom maga a filmünk izgalamasabb és érdekesebb volt mind az asok egész produkcioja egy illető mondta h az asok müsora unalmas volt a mienken meg könyesre röhögte magát és ezt idéztem ugyhogy nem tudom minden megvolt bezsélve a közös éneknáél az asok rendre elbaszták és akkor a mi müsorunk volt a roszabb mi hát nem igy mükösik és azért ebbe versenybe szálnék és hát igen a megfogalmazás... látszik hogy nem egy magyar szakos tabnár irta én ilyet nem mernék niylatkozni ilyen ez az egász szánalmas...el lehet süllyedni szánalalom...pfff enyit ér az egész

 
1febr0910:05
írta Új hozzászólásVálasz erre

Hát igen a stílus lehengerlő, döbbenetes és fantasztikusan irónikus.
A szövegből egyértelműen kiderül hogy melyik osztályfőnök volt(S)
hát a műsorral kapcsolatban nem tudom... egy tánc ami hosszú volt és hagyjuk
vagy egy bemutató szép kép kép hátán hosszú volt és unalmas...
aztán megint bemutató sok sok érdekes kép valami szánalmas
a megbeszélt dolgok elhagyása....
igaz lányok-fiuk leülünk ének közben???? mi???
és mi vagyunk a szarok ? a hülyék?
hát k****a nem
szép volt
én ezután félnék megjelenni nyilvános helyen

 
Új hozzászólás  

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Szalagavatók 2010Legnépszerűbbek

 

Szalagavatók 2009

GALÉRIA

  • Energy Dabaston Dance Team háziverseny

  • The Moog koncert Oladon

  • Chriss & Dandy - Romkert Club 2010.03.06

  • Puskás Tivadar Szakképző Iskola szalagavató

  • Itt a tavasz?

  • Takarítónők vs. gyárimunkások party

   

SOKKOLÓ

  • Sajtóreggeli a Magyar Sajtó Napja alkalmából a rendőrségen

  • II. világháborús gránátokat találtak a körmendi vasútvonal mellett

  • Őrségi esetek: drog a padláson és azbesztes szemét a nemzeti parkban

  • Bankautomatát akartak lopni az Intersparból Szombathelyen

  • Súlyos baleset Nádasdon - Kamion elé hajtott a Peugeot

  • Március elsejei jégeső és mennydörgés Vépen

   
 

SZAVAZÁS

Ön szerint ki a legvonzóbb szombathelyi képviselő? (lezárva)

  • Ágh Péter

    50
  • Czeglédy Csaba

    384
  • Gyebrovszki János

    115
  • Ipkovich György

    391
  • Lazáry Viktor

    70
  • Marton Zsolt

    44
  • Molnár Miklós

    39
  • Nemény András

    183
  • Németh Kálmán

    237
  • Oroszvári Péter

    478
  • Prugberger Emil

    113
  • Sági József

    148
  • Szabó Gábor

    57
  • Szakály Gábor

    552