2014. Szent Márton napi díjazottak 

Átadaták a 2014-es szombathelyi Szent Márton-díjakat

Három posztumusz kitüntetést is odaítéltek, köztük Gyebrovszki János volt városi képviselőnek. Kálmán László díszpolgár lett. Képek és életrajzok.
 
 

Átadaták a 2014-es szombathelyi Szent Márton-díjakat

Három posztumusz kitüntetést is odaítéltek, köztük Gyebrovszki János volt városi képviselőnek. Kálmán László díszpolgár lett. Képek és életrajzok.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Átadaták a 2014-es szombathelyi Szent Márton-díjakat

Három posztumusz kitüntetést is odaítéltek, köztük Gyebrovszki János volt városi képviselőnek. Kálmán László díszpolgár lett. Képek és életrajzok.

Szombat este tartották a Szent Márton-hét egyik fő eseményét, a Szent Márton-gálát, ahol átadták az idei év díjait. A díjakat azok kapják, akik a város közéletében, kulturális és sportéletében kiemelkedő tevékenységet nyújtanak. Íme, a kitüntetettek listája, az indoklással együtt.


Gothard–díj: Nagy Gabriella

Gothard Jenő-díj adományozható annak a személynek, aki a gazdaságkutatás, környezetvédelem, valamint a műszaki fejlesztés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett. A díjat évente egy személy kaphatja.

Nagy Gabriella 1987 óta a Bercsényi Miklós Általános Iskola tanára. Fontos feladatának tartja a diákok környezettudatosságának fejlesztését. Rendszeresen készít fel helyi tanulókat regionális, országos ÖKO pályázatokra, versenyekre, amelyeken diákjai többször is az első helyen végeztek. Évek óta részt vesz környezetvédelmi vetélkedők megrendezésében.

Nem kímélve időt, pénzt, lehetővé teszi, hogy a tanulók olyan folyamatokat, eljárásokat is megtanuljanak, amelyre az ő lelkes előkészítő munkája nélkül 45 percben nem lenne mód.

Nagy Gabriella rendkívül tapasztalt, tettre kész pedagógus, aki munkája minden területén kiemelkedő teljesítményt nyújt.


Brenner-díj: Kutnyánszky László

Brenner-díj adományozható annak a személynek, aki a gazdaság és a városüzemeltetés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett.

Kutnyánszky László építész és településtervező az elmúlt másfél évtizedben – mint Szombathely város főépítésze – szakmai tapasztalatait kamatoztatva, a város érdekében, a város polgárainak szolgálatában tevékenykedett.

Különböző területfejlesztési programok és regionális tervek készítésének, a rendezési tervek kidolgozásának és a településfejlesztési célokat megalapozó tervpályázatok kezdeményezője.

A településpolitikai, településfejlesztési önkormányzati állásfoglalásokat előkészítő anyagok kidolgozója.

Az önkormányzat saját beruházásainak előkészítője, így például a Fő tér, az Iseum és a Weöres Sándor Színház esetében.

Tagja a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen Tanácsának, aktívan részt vesz a nyári egyetem szakmai programja összeállításában és munkájában.


Éhen Gyula-díj: Takács Balázs

Éhen Gyula-díj adományozható annak személynek, aki Szombathely város gazdaságának fejlesztése, városépítészetének, gazdaságfejlesztésének, környezetvédelmének érdekében hosszabb időn keresztül végzett munkájával kiemelkedő érdemeket szerzett.

Takács Balázs az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.

Vezetése mellett a szombathelyi vállalat elérte, hogy a kezdeti bérmunka tevékenységről 2004-ben a direkt gyártásra térhettek át. Takács Balázs sikerrel kormányozta át a céget a 2008-as recesszió sújtotta időszakon is.

Az elmúlt években az EPCOS Kft. kutatás-fejlesztési tevékenysége 2 nívós díjat érdemelt ki, 2008-ban az Innovációs Szövetség díját, 2010-ben pedig a Figyelő Top 200-as listáján a cég elnyerte a Magyarország Leginnovatívabb Vállalata címet.

Az ügyvezető rendkívül fontosnak tartja a foglalkoztatás folyamatos növelését. Ennek eredményeként a munkavállalói létszám 1300 főről mintegy 1800 főre növekedett.

A cég társadalmi szerepvállalása is igen jelentős, így a vállalat eredményéhez mérten támogatja a privát szférát is. Az EPCOS különböző támogatásokat nyújt társadalmi szervezeteknek, valamint kulturális és sport rendezvények megrendezéséhez.


Éhen Gyula-díj posztumusz: Horváth László

Idén Éhen Gyula-díjat adományozott a város posztumusz, annak a személynek, aki Szombathely város gazdaságának fejlesztése, városépítészetének, gazdaságfejlesztésének, környezetvédelmének érdekében hosszabb időn keresztül végzett munkájával kiemelkedő érdemeket szerzett.

Horváth László 1964-ben kezdett dolgozni a Styl Ruházati Vállalatnál, ahol főkönyvelő volt, majd kereskedelmi és gazdasági igazgatóhelyettes, 1989-től a Styl Ruhagyár Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.

A Styl Ruhagyár aranykora kötődik a nevéhez. Munkássága alatt mindvégig a cég fejlődését tartotta szem előtt. Társai támogatásával – akiket mindig a barátainak tekintett -, végezte vezetői munkáját.

Tevékenyen részt vett a vállalat részvénytársasággá történő alakításában illetve a cég tőzsdei bevezetésében is.

Felismerte, hogy a nyugati országokba irányuló, bérmunka keretében történő gyártás mellett szükséges a magyarországinál olcsóbb munkaerő felkutatása is, így a 80-as évek végén már több törökországi, ukrajnai és romániai gyár is a cégnek dolgozott.

Az országban lezajló politikai és gazdasági változások is Őt igazolták, hisz csak az a vállalat tudott talpon maradni, amelyik idejében átállt a magas színvonalú termékek gyártására.

Ezeknek a lépéseknek volt köszönhető, hogy míg a magyarországi ruhagyárak zöme bezárásra került, addig a Styl sikertörténetet írt. Mind foglalkoztatottság, mind nyereségesség terén. Horváth László 1994-ben, 60 éves korában vonult nyugdíjba.

Kedvenc mondása jól jellemzi személyiségét: „Az ország egy szekér, amit húzni kell.”

Hefele-díj: Litkei Tamás

Hefele-díj annak a személynek adományozható, aki a városfejlesztés, a városépítés területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő munkát végzett és ezzel közmegbecsülésre tett szert.

Építészeti tanulmányait a Műszaki Egyetem építészmérnöki karán végezte. 1991-ben felvételt nyert a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájába. Vándorlása során dolgozott Budapesten, Salamin Ferenc és Zsigmond László mesterek irányításával, majd Kaposváron a Kapostervben, ahol mesterei Kampis Miklós és Lőrincz Ferenc voltak. Keszthelyen a Forma Rt. irodájában Jankovics Tiborral, majd végül Kecskeméten Farkas Gáborral. 1994 nyarán részt vett a Prince of Wales's Institute of Architecture másfél hónapos városépítészeti kurzusán.

1994-ben Szombathelyre költözött, azóta itt él, és építésztervezéssel foglalkozik. 12 évig Gácsi József Ákos építésszel az Építőmester Bt. tagja volt, 2006 októbere óta a P.M. Design Kft.-ben dolgozik, 2013 júniusa óta cégük neve Litkei Építésziroda Kft.-re változott.

Fontosabb munkái:

Püspöki elemi iskola épületének felújítása, Kőtár és temető fogadóépület tervezése (1997), Csónakázó tó körüli rekreációs övezet részeként kialakított központi játszótér –Kalandváros (Egri Balázzsal, és Mátis Barnával együtt, hárman jegyzik)(2002), Városi piac rekonstrukció-tanulmányterv, (2007), Városi temető bővítésének terve (2009) Csónakázó tó rekreációs övezet kialakítása (2014)


Horváth Boldizsár–díj I.fokozata: Babicsné Tőke Erzsébet

A Horváth Boldizsár-díj annak a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban álló személynek adományozható, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett. A díj két fokozatban adományozható. Az első fokozatot évente egy, a második fokozatot évente legfeljebb két személy kaphatja.

Babicsné Tőke Erzsébet 1991-től dolgozik a Polgármesteri Hivatalban. Kezdetek óta ugyanazon belső szervezeti egység tagja, mely a testületi munka előkészítésében és végrehajtásában, illetve a jogi feladatok végrehajtásában, felügyeletében működik közre. Munkája során a jogi előadói munkakörből a Jogi Csoport vezetői megbízatáson át 2003. november 1-től az osztályvezetői pozícióig jutott.

Jelenleg a Polgármesteri Hivatal Jogi, Képviselői és Hatósági osztályának vezetője. Rendkívüli teherbírás, szakmai tudás, és a törvényesség, a szabályszerűség, a szakszerűség legmesszebbmenőkig való védelme jellemzi.

2014-ben az osztályvezetői munkája mellett a helyi Választási Iroda helyettes vezetői feladatait is ellátta.


Horváth Boldizsár-díj II. fokozata megosztva: Dr. Horváth Ildikó és Vaidlinger Mónika

Dr. Horváth Ildikó 2007-től a Polgármesteri Hivatalban dolgozik, kezdetben a Jogi és Képviselői Osztály, majd a Városüzemeltetési Osztály szervezeti egységén belül az önkormányzati vagyongazdálkodás feladatait ellátó irodán. Elsődlegesen vagyonjogi, ingatlan és társasági tulajdonnal kapcsolatos önkormányzati döntések előkészítésében, végrehajtásában illetve az ügyfelek önkormányzati ingatlanokat érintő ügyeinek megoldásában vett rész feladatai során.

Jókedvével a környezetében dolgozó kollégák napjait is mindig vidámmá varázsolja. A Vagyongazdálkodási Iroda munkatársaként a legnagyobb számú és legbonyolultabb ügyek ügyintézője. Emellett sokoldalúan segíti az Iroda és a Városüzemeltetési Osztály többi dolgozójának a munkáját is.

A szakmai hozzáértés mellett nagyon fontos az empátia, a kollegialitás és csapatépítés, mely Horvát Ildikó munkáját jellemzi. Ha valaki hozzá fordul akár ügyfélként, akár kollégaként, számíthat a segítségére, együttműködésére.

Vaidlinger Mónika 1996-tól a Polgármesteri Hivatal munkatársa, ahol a gazdaság-számvitel, a pénzügy illetve a munkaügy számos területén dolgozott. Jelenleg munkaügyi ügyintéző a hivatal Szervezési Osztályának állományában. A beosztásból adódó széleskörű feladatellátáson túl auditorként részt vesz a Polgármesteri Hivatal folyamatos, magas szintű feladatellátását lehetővé tévő minőségbiztosítási és irányítási rendszer munkájában.

Mindemellett közreműködik a Hivatalt is érintő helyi esélyegyenlőségi programok előkészítésében.

Kedvességével, közvetlenségével kivívta a munkatársak megbecsülését. Mindig figyel a munkájával járó szubjektív elemekre és tisztában van azzal, hogy a bürokráciában az ügyiratok mögött emberi sorsok vannak. A köztisztviselők napja alkalmából 2010-ben kollégáinak javaslatára elnyerte Az év köztisztviselője megtisztelő címet.


Szombathely Közbiztonságáért Díj: Balogh Gábor

A Szombathely Közbiztonságáért-díj adományozható a város működési területén lévő rendvédelmi szerv azon hivatásos állományú dolgozójának, köztisztviselőjének és közalkalmazottjának, illetve a polgárőrség azon tagjának, aki a közrend, a közbiztonság védelme és megszilárdítása, valamint a megelőzés területén tartósan kiemelkedő szakmai munkát végzett.

Balogh Gábor r. alezredes 1992-ben kezdte meg hivatásos pályafutását. 1995-től a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Bűnügyi Szerv Gazdaságvédelmi Osztályán dolgozott.

Jelenleg a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály állományában osztályvezetői, valamint kapitányságvezető-helyettesi feladatokat lát el. A vezetése alatt álló osztály szerteágazó feladatainak koordinálása, a munkavégzés megszervezése, az állomány szakmai és emberi felkészítése komoly munkát igényel. Munkáját pontosan, nagy lendülettel, gyorsan végzi. Kiváló parancsnoki és emberi hozzáállásával, kommunikációs készségével rövid idő alatt kivívta beosztottjai tiszteletét.

Konfliktuskezelő készsége, döntési képessége alapján kiválóan alkalmas a parancsnoki feladatok elvégzésére. Követelménytámasztása egyenletes, határozott irányú, az elvárásoknak megfelelő, mindig igazodik a napi eseményekhez, a terület sajátosságaihoz.


Ifjúságért-díj: M. Dancs Jeanette

Az Ifjúságért-díj annak a személynek adományozható, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúság- védelmi feladatainak ellátását. A díjat évente egy személy kaphatja.

M. Dancs Jeanette tíz éve dolgozik a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban. Az ő nevéhez fűződik az ikonfestés elmélete és gyakorlata c. tantárgy 2007-ben történő akkreditáltatása, amely tantárgyhoz tankönyvet is írt.

Immár másfél évtizede szolgálja odaadó munkájával a közösséget: szakkört és önképző kört vezetett a Gyermekek Házában, a Martineum Felnőttképző Akadémián, az oladi és a Szent Norbert templomban, továbbá – iskolai támogatással – a Premontreiben is, ahol működésének megkezdése óta a gimnázium gyerek- és tanár közösségének aktív, népszerű tagja.

Osztályfőnökként személyesen tapasztalhatta meg a sérült gyermekekkel való foglalkozás nehézségeit. 2014 áprilisától az

Új Nemzedék Plusz projekt iskolai koordinálása szintén az ő feladata.

A gimnáziumban látható, tanítványai közreműködésével készült munkái mellett számos kiállításával szólította meg a közönséget: 2001 óta rendszeresen láthatók munkái szülővárosán túl az ország számos pontján és külföldön is.


Civil díj megosztva: Herényi Kulturális és Sport Egyesület és a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület

Az Év Civil Szervezete-díj adományozható annak a szombathelyi székhelyű egyesületnek, vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen működött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködése, az önkéntességben való részvétele kiemelkedő.

A Herényi Kulturális és Sportegyesület 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy a herényi városrész lakossága társas, közösségi életét szervezze valamint a közösség kulturális és sportolási igényeit kielégítse.

A közös összefogás eredményeként 2007-ben átadásra került a Herényiek Háza. A közösségi tér új funkciókkal bővült, Kerékpáros Központot és Galériát is működtetnek falai között, amellyel szolgálja a helyiek közösségét, Szombathely városát annak vonzáskörzetével együtt. A számos az Egyesület által megvalósított kezdeményezés közül kiemelkedik a mára már országosan is elismert Szent György naphoz kötődő Herényi Virágút.

Az önkéntesség fontos szerepet tölt be az Egyesület életében. Az Egyesület önkéntes fogadó szervezetként is tevékenykedik.

A Herényiek Házában pezsgő élettérrel, rendszeresen nyitott ajtókkal várja a kultúrára, közösségi életre szomjazó embereket.

A Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület 1976 óta működik Szombathelyen 155 fővel és gazdag tevékenységkörrel. Aktív szervezői nemcsak évi 40 rendezvénynek, de a "Nagy Háborús Emlékév" állandó szereplői is. Idén a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvánnyal a „Nagy Háborús Emlékév” programjának megszervezését és lebonyolítását vállalta. Számtalan az emlékévhez kötődő programon vettek részt.

A Savaria Karneválon a Fekete Sereg csoport mutatta be haditudományát, a Civil Korzón pedig a "Napsugár" Kórus dalai szóltak. Az Egyesület tagja a Civil Kerekasztalnak, aktív résztvevőik időskorúak találkozóinak is.

Az Egyesület jövőbeni célkitűzésének továbbra is a honvédő hagyományok megőrzését és ápolását tartja, részt vállalva ezzel az ifjúság hazafiságra való nevelésében.


A Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj posztumusz: Salamon Nándor

Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - a kultúra területén végzett kiemelkedő munkájával és életével a város polgárai körében közmegbecsülést szerzett.

Salamon Nándor 1957-ben Szegeden rajz-földrajz tanári diplomát szerzett. 1957-1972 között pápai, győri iskolákban, gimnáziumban rajzot és művészettörténetet tanított. Festményeivel számos kiállításon szerepelt, de érdeklődése egyre inkább a művészetkritika és a művészettörténet felé fordult. Győrben részt vett a Kovács Margit Múzeum valamint a Borsos Miklós gyűjtemény új állandó kiállításainak megvalósításában.

Nevéhez köthető a pápai Tóth Sándor kiállítás létrehozása. Rendszeresen publikált a Művészet, az Új Művészet, a Műhely, a Dunatáj,az Új Forrás, a Somogy, az Új Horizont, a Vasi Szemle, a Népszava, a Kisalföld és a Tolna megyei Népújság című lapokban, folyóiratokban.

Széles látókörének és nagy szakmai tudásának köszönhetően 1984-ben meghívták a Szombathelyi Képtár igazgatói székébe, amely intézményt nyugállományba vonulásáig, 1995–ig irányított. Nevéhez fűződik az intézmény arculatának és szervezeti felépítésének kialakítása, mely során nemzetközileg ismert múzeummá fejlesztette azt. Személyének köszönhetően a Képtár képzőművészeti gyűjteménye Kassák Lajos, Miháltz Pál, Martin Ferenc és Szántó Piroska hagyatékaival gyarapodott. Nyugdíjas éveiben állította össze a regionális kitekintésű Kisalföld Művészeti Lexikont, amely 2012-ben jelent meg.

Társszerzője volt a Kortárs Magyar Művészeti Lexikonnak, valamint a Győri Életrajzi Lexikonnak. Ezen kívül számos kiállítást szervezett és rendezett a régióban.Érdemeihez tartozik, hogy Budapesten 1999-ben Szántó Piroska festőművész végakaratának megfelelően szellemi irányításával megnyílhatott a Szántó Piroska – Vass István Emléklakás, mely a Szombathelyi Képtár filiáléjaként működik.

1979-ben a Művelődési Minisztérium nívódíját kapta meg a Borsos Miklós gyűjtemény rendezéséért. Életművéért alig néhány nappal - 2014. július 23-án bekövetkezett - halála előtt Berzsenyi Dániel díjjal tüntették ki, amit sajnos már nem tudott személyesen átvenni.


Pro Sanitate Savariae Életmű-Díj: Dr. Gautier Barna

Pro Sanitate Savariae Életmű-Díj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő gyógyító, megelőző munkájával és életével a város polgárai, valamint az egészségügyben dolgozók körében közmegbecsülést szerzett.

Dr. Gautier Barna főorvos 1961-ben kezdett dolgozni a Megyei Kórház Tüdőgyógyászati Osztályán, ahol előbb tüdőgyógyász, majd tüdősebész szakorvosi képesítést szerzett. 1974-ben a hegyfalui Megyei Tüdőgyógyintézet igazgató főorvosává nevezték ki.

1996-tól ismét a Markusovszky Kórház Tüdőgyógyászati Osztályának főorvosa, 2005-től pedig a Krónikus Belgyógyászati és Geriátriai Osztály főorvosa, majd megbízott osztályvezető főorvosa napjainkig.

Meghatározó, hazai és nemzetközi szakmai körökben egyaránt elismert személyisége a tüdőgyógyászatnak, mely mellett jelentős allergológusi szakmai tevékenysége is.

A Megyei Tüdőgyógyintézet igazgató főorvosaként fontos szerepe volt abban, hogy a korábban magyar népbetegségként rettegett tüdőbaj visszaszorult az országban és megyénkben is. Etikus magatartású, kiemelkedő szakmai munkavégzésű, a betegek körében is rendkívül megbecsült főorvos, de munkatársai, vezetői is sokra értékelik tevékenységét. Humánuma, közvetlensége, kiemelkedő és sokoldalú szaktudása, színvonalas munkája, munkabírása alapján kiérdemelte a kórház vezetőinek, dolgozói kollektívájának, Vas megye és a régió lakosságának kiemelkedő megbecsülését.


Pedagógus Életmű Díj: Óhidi Györgyné

Pedagógus Életmű-díj adományozható annak a pedagógusnak, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül - a nevelés-oktatás területén végzett kiemelkedő munkájával és életével a szülők, a diákok és pedagógustársai körében közmegbecsülést szerzett.

Második munkahelyként került az akkori szombathelyi Zrínyi Ilona Utcai Általános Iskolába előbb napközisként, majd a korrekciós osztály vezetőjeként dolgozott. Itt tapasztalta meg, hogy mennyire különbözőek a gyermeki képességek, hogy mennyire sokféle úton-módon, hányféle módszerrel lehet sikeresen fejleszteni a tanulókat.

Később tanítóként, majd magyar nyelv és irodalom szakos tanárként az iskola felső évfolyamaiban tanította gyerekek százait. Külön képessége volt arra, hogy az egész kicsitől a kamaszig megtalálja velük a hangot. Igazi „tanár néni” volt, akit tiszteltek, de akivel viccelődni is lehetett.

Személyiségéből következően nem meglepő, hogy egy olyan reformpedagógia mellé állt, amelynek alappillére a személyes jelenlét, az empátia, a hitelesség. Minden tanárnak az a legnagyobb elismerés, ha volt tanítványai és azok szülei még évtizedek múltán is jó szívvel emlékeznek rá, ha köszönnek neki az utcán, ha egy-vers, zene, táj kapcsán bevillan „a tanár” képe, mondata, gesztusa; ha ők maguk is úgy érzik, hogy a tanár nélkül kevesebbek lennének.

Ma ezek a gyerekek idehaza és szerte a világban élnek: van, aki a Google-nél dolgozik, van, aki Londonban tanít, szállodában fogadja a vendégeket, Grazban sakkozik vagy bankot vezet.


Szociális Munkáért Életmű-díj: Dr. Asbóth Mária

Szociális Munkáért Életmű-díj adományozható annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.

1975- ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam –és Jogtudományi Karán. Első munkahelye a Pest megyei Főügyészség volt, majd a Ráckevei Járási Hivatalnál gyámügyi és szabálysértési főelőadói kinevezést kapott. 1982-tól Szombathelyen dolgozik. A Városi Tanács Igazgatási Osztály gyámügyi csoportvezetőjeként, majd 2011-ig a Városi Gyámhivatal vezetőjeként. A PTE Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központ ill. a NYME SEK óraadó oktatója ma is és immár 25 éve.

A Magyar Málta Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportjának alapító tagja és 2005-től a vezetője.

A Hospice alapítvány kuratóriumának tagja és munkatársa.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium A jövőért Alapítvány kuratóriumának elnöke, és a Lepramisszió munkatársa.

2013-tól a szombathelyi Szt. Erzsébet Plébánia egyházközségi képviselőtestület tagja.


A Szociális Munkáért Életmű-Díj posztumusz: Gyebrovszki János

Idén Szociális Munkáért Életmű-díjat adományozott posztumusz a város, annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett.

Gyebrovszki János 1956. október 23-án született Budapesten. E dátum személyes életére is rányomta bélyegét. Az akkori események kapcsán tűntek el nyomtalanul szülei és került állami gondozásba. 18 éves koráig nevelőotthonban élt.

A középiskola elvégzése után a Kertészeti Egyetemre jelentkezett, de nem nyert felvételt. Imádta a természetet, ezért dísznövény kertész szakmát tanult. Felnőtt fejjel végezte el a főiskolát majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett egyetemi diplomát. Okleveles humán szervező lett. Szombathelyen 1992 óta élt. Egy vele készült interjúban a következőt mondta: „Szeretem ezt a várost. Szoktam mondani, hogy vannak emberek, akik ide születtek, és vannak, akik ezt választották. Én tudatosan választottam. Imádom a környéket, a környezetét, a növényzetét, a levegőjét, a piacát.”

2002-ben választották először Szombathely Megyei Jogú Város polgárai képviselővé és ezt aztán még háromszor. Gyebrovszki János 2002-2008 között a Szociális Bizottság elnöke volt, 2008-2010 között a Jóléti Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Alapítója a Baleseti Sebészetért Alapítványnak, a Napház Alapítványnak, ahogy a „Százhold városrészért” működő egyesületnek is. Képviselői munkája során mindig is választókerületének, a KISZ-lakótelep környékének érdekeit tartotta szem előtt és választói el is ismerték ezért. Számos jótékonysági akcióban vett részt.

Szókimondó politikus volt, lelkes, harcos típus, a közgyűlési viták sem tartották vissza attól, hogy képviselje az általa jónak tartott gondolatokat. Két évvel ezelőtt jelentkező betegsége miatt némileg visszavonult a közélettől, de 2013 őszétől ismét részt vett az önkormányzat munkájában. Betegségét végig bizakodva, méltósággal viselte. Gyebrovszki János így összegezte politikai pályafutását:

„Nem politikai karriert akartam építeni. Az embereken akartam segíteni. Talán ez abból is adódik, hogy egyedül, család nélkül nőttem fel, egy budapesti gyermekotthonban. Ezért sem szerettem volna listás képviselő lenni, mert nekem életelemem az, hogy az emberekkel beszélgetek, meghallgatom a problémáikat és segítek nekik. Számomra ez jelenti a valódi képviselőséget, emberek képviseletét. Értelem, célok, feladatok nélkül nem ember az ember. Ha ez nincs, akkor az ember leépül lelkileg, aztán fizikailag, egészségileg is. És meghal.”

(A család kérésére a díjat Ipkovich György és Czeglédy Csaba képviselők adták át Puskás Tivadar polgármesterrel közösen.)

Díszpolgári cím: Kálmán László

Díszpolgári Cím adományozható, annak a magyar vagy külföldi állampolgárságú személynek, aki a hazai, illetve a nemzetközi politikai, társadalmi, gazdasági, tudományos, művészeti vagy sportéletben kiemelkedő eredményt ért el, és ezzel a város polgárai körében közmegbecsülésre tett szert, illetve hozzájárult Szombathely fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez. A díjat évente egy személy kaphatja, a díszpolgár nevét a Díszpolgárok Könyvébe be kell jegyezni. A Díszpolgári Cím az önkormányzatunk által adományozható legmagasabb rangú kitüntetés.

Kálmán László 1992 nyarán került Szombathelyre a Falco Kc-hoz, amikor a csapat az NB I/A csoportjába jutott. Akkor érkezett a csapathoz vezetőedzőnek dr. Hajnal László, aki nagy fantáziát látott benne. Az edzésekhez való kiváló hozzáállása, akaratereje, a rengeteg elvégzett többletmunka és vitathatatlan tehetsége az ország legjobb kosárlabdázói közé emelték. Elmondható, szinte együtt fejlődött a csapattal, ahogy a csapat eredményei javultak az ő játéka is egyre érettebb, eredményesebb lett.

Meghatározó szerepet vállalt az 1997-től 2002-ig terjedő nagyon eredményes időszakban, amikor Szuperliga győzelem, bajnoki és kupaezüst, bajnoki és kupabronz fémjelezte a csapat útját.

Amikor anyagi problémák miatt 2003-tól újra kezdődött a csapatépítés, nem hagyta el a klubot, hanem vállalta a vezér szerepét a gyengébb eredmények ellenére is.

A 2007/2008-as bajnoki szezonban a város és a klub történetének első bajnoki aranyérmének megszerzésében döntő érdemeket szerzett.

A 2011/2012-es szezonban a bravúros ezüstérem megszerzésében is óriási szerepe volt. Sérülten is vállalta a vezér szerepét.

Közben 1997-től 2006-ig 78 alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban, ahol meghatározó játékos volt. Ott volt 1999-ben azon az Európa Bajnokságon ahol utoljára szerepelt magyar válogatott. Az év kosárlabdázója volt 2000-ben, 2001-ben 2004-ben (a sportújságírók szavazatai alapján), 2005-ben, 2007-ben, 2008-ban.

21 bajnoki szezont játszott játékosként a Falco csapatában, ami példamutatás lehet a fiataloknak a klubhűségről. 2014. áprilistól a Falco felnőtt csapatának vezetőedzője.

Kálmán László a csapat mérkőzése miatt nem volt jelen a gálán, a díjat a jövő hét végén, a Falco következő meccse előtt, az Arénában adják át neki.

 

 

A független sajtó a vidéknek is jár! Támogasd a Nyugat.hu-t!

Budapesten kívül szinte már nincs olyan média, amelyet hozzá közeli üzletembereken keresztül ne vett volna meg, vagy ne befolyásolna a kormány. Te azonban itt is szeretnél olyan híreket olvasni, amiket nem befolyásol a mindenkori hatalom, vagy a gazdasági élet szereplői. Olyat, amely a te érdekeidet is képviseli. Támogasd a legnagyobb független vidéki médiát, a Nyugat.hu-t!

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés