„Beigazolódott: kézi vezérlésűek a bíróságok”

Ezt írja a Helsinki Bizottság a Szombathelyi Törvényszék elnöki kinevezéséről.

Néhány napja számoltunk be Andor Szabolcs lett a Szombathelyi Törvényszék elnöke 2013. February 22. 15:30 arról, hogy Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke Andor Szabolcsot nevezte ki egy évre a Szombathelyi Törvényszék elnökévé. Tette ezt úgy, hogy Andor nem is pályázott. Erre az OVB elnökének úgy volt lehetősége, hogy érvénytelennek nyilvánította a pályázatot, holott arra három jelentkező is volt, és a megyei bírósági testület Hoós Tibort, a jelenlegi megbízott elnököt támogatta.

A Helsinki Bizottság nem lepődött meg

Az üggyel tegnap foglalkozott az Index is, a cikkben kiemelik, hogy az Országos Bírói Tanács megvétózhatja a döntést, de az OVB elnöke így is megoldhatja, hogy azt nevez ki a Törvényszék élére, akit akar.

A pályázatok eredménytelenné nyilvánítását ugyanis nem kell indokolnia, és az érvénytelenné nyilvánítás után semmi sem köti a kezét. Éppen ez történt most Szombathelyen. A Magyar Helsinki Bizottság a Facebookon kemény szavakkal kommentálta Handó Tünde döntését:

Semmi örömünk nincs benne, de mi megmondtuk előre. Tavaly szeptemberben írtuk: "a bírói és a bírósági vezetői kinevezések esetén az OBH elnökének diszkrecionális jogköre elvileg megszűnik. (...) Azonban (...) az OBH elnöke (...) a pályázat eredménytelenné nyilvánításával egyszerűen elérheti, hogy az első helyen rangsorolt pályázó semmiképpen se töltse be az adott pozíciót. Az eredménytelenné nyilvánítást az OBH-elnökének pedig még indokolnia sem kell." Nem történt semmi meglepő. Elvégre, ha egy hentes kolbásztöltőhöz jut, előbb-utóbb kolbászt fog vele tölteni. Magyarország megújul.

Hiába módosították a törvényt

A bíróságok kézivezérlését lehetővé tévő törvényt 2011-ben fogadta el a parlament, ebben adnak szinte korlátlan hatalmat az OVB elnökének. Handó Tündét, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő feleségét kilenc évre nevezték ki a posztra.

A törvényt rengeteg kritika érte, többek között kifogásolta annak több részletét az Európa Tanács alkotmányjogi szervezete, a Velencei Bizottság is. A bizottság nyomására tavaly néhány pontban módosították a törvényt, ám az OVB elnökének korlátlan hatalma megmaradt, a hazai jogvédők tanulmányban részletezték a jogállammal szembe menő szabályozást.

Czeglédy Csaba, a szombathelyi közgyűlés MSZP-SZTKE frakciójának elnöke cikkünkhöz az alábbi kommentet fűzte:

Őszintén kíváncsi vagyok arra, hogy ilyenkor vajon a pályázókat és a pluszban jelölt nevét tényleg összevetik az ún. Kubatov-lista szombathelyi adataival? Megbízható, aki rajta van, nem megbízható, aki nincs rajta? Nem lehet, hogy csak ezen múlik a megbízhatóság mérlegelése egy ilyen fontos, bizalmi poszt odaítélése esetén? Mindig a legegyszerűbb magyarázat a valódi magyarázat...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Andor Szabolcs lett a Szombathelyi Törvényszék elnöke

Andor nem is pályázott, az OBH elnöke, Handó Tünde választotta ki, miután érvénytelennek minősítette a többi pályázatot.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet