Beköszönt az új Vas megyei rendőrfőkapitány
Dr. Halmosi Zsolt tábornok elköszönt a vasi főkapitányi poszttól, utódja, dr. Tiborcz János pedig átvette a stafétabotot.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter dr. Tiborcz János dandártábornokot nevezte ki a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának, aki korábban Zala megye rendőrfőkapitánya volt. Őt február elsejétől Szukics Ferenc ezredes váltotta a legmagasabb zalai poszton. A Szombathelyen megtartott ünnepi állománygyűlésen a megye rendőri vezetői és vezető politikusai mellett Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye rendőrfőkapitánya is megjelent. dr. Tánczi Tibor ezredes, megbízott rendőrfőkapitány és bűnügyi igazgató mondott ünnepi beszédet, majd dr. Halmosi Zsolt tábornok, a nyáron magasabb beosztásba helyezett korábbi rendőrfőkapitány lépett a mikrofonhoz.
Dr. Halmosi Zsolt kihangsúlyozta, hogy egy vezető sikere azon múlik, hogy az adott szervezetet tudja-e kollektívaként dolgoztatni. Megemlítette elődeit, Orbán Pétert, Bene Lászlót, Csere Istvánt és Kuti Bélát. Vas megye rendészete mindig kiemelkedő volt és folyamatosan kinevelte azokat a vezetőket, akik az országban különböző területeken teljesítenek szolgálatot. Szólt a határok lebontásáról, a határőrség integrációjáról és az 1200 új munkahely létesítéséről. Büszkén említette, hogy munkatársai teljesítették az elvárt feladatokat és hogy Vas megyében nem maradt felderítetlen emberölési ügy, de országos jelentőségű ügyeket is felgöngyölítettek. Köszöntötte utódját és mint mondta, az utód személye nem okozott meglepetést - célozva ezzel a sajtóban megjelent korábbi híradásra. Vas megye rendőrfőkapitányának lenni mindig nagy kihívás, említette és felsorolta, milyen elvárások vannak a főkapitánnyal szemben. Felelevenítette a beiktatásakor tett és elhíresült kijelentését is, miszerint többet és jobban szeretne dolgozni Orbán Péternél. "Egy vezető törekedjen arra, hogy tovább építse azt, amit az elődei megteremtettek. Arra biztatom Tiborcz urat, hogy többet és jobbat tegyen a megyéért, mint ami nekem sikerült."
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.


