Véget ért a szombathelyi Fidesz újraszervezése

Az elnök Lendvai Ferenc lett, Hende Szombathelyen szeretné folytatni, és ismét nyilatkozott a miniszteri széke elhagyásáról.

Mint már beszámoltunk róla, hónapok óta folyik a Fidesz alapszervezetének újraszervezése Titokban szervezik újra a Fidesz szombathelyi szervezetét? 2015. June 10. 18:42 . Bár azt senki nem árulta el hivatalosan, miért volt erre szükség, sejteni lehetett, hogy az elmúlt években besározódott tagokat akarják így eltávolítani. Hende Csaba most azokat a rosszfiúkat takarítja el, akiket ő támogatott korábban 2015. June 05. 04:06

Az új elnök, Lendvai Ferenc
Mészáros Zsolt

Tegnap aztán összeült az új alapszervezet, és megválasztották az új elnökséget is. A szombathelyi Fidesz-alapszervezet elnökévé Lendvai Ferencet, elnökségi tagoknak pedig Koczka Tibort, Illés Károlyt, Kántás Zoltánt, dr. Kecskés Lászlót, dr. Takátsné dr. Tenki Máriát és a fotón nem szereplő Horváth Csabát választották meg.

Hende Csaba a miértről

Hendét lemondása után mi is szerettük volna megkérdezni, miért is döntött úgy, hogy elhagyja Honvédelmi Minisztériumot.

  • Bár nekünk nem sikerült választ kapni, Hende Csaba Szombathelyen, a Polgári esték keretében beszélt erről. A magyar politikában meglepően korrekt és szimpatikus módon indokolta lemondást.

    A hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, miután pedig meggyőződése, hogy az építést végző katonák nem hibáztak, úgy érezte, hogy a felelősséget miniszterként neki kell vállalnia, ezért ajánlotta fel a lemondását.

    Szavai szerint a katonák augusztus elsejétől az öt hőségriadó közepette is hősiesen végezték a munkájukat, építették az első védelmi vonalat, most pedig építik a másodikat. Megjegyezte: vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania.

    Azt is elmondta, hogy Japánban például, ha késnek a vonatok, lemond a közlekedési miniszter. Igaz ugyan, hogy nem ő állítja a váltókat, és nem ő vezeti a mozdonyt, de az egészért mégiscsak ő felel - fogalmazott.

  • Most pedig a tegnapi ülésen szólalt fel, és mondta el, legalábbis a frisss.hu tudósítása szerint

    „Öt és fél évet lehettem a magyar kormány honvédelmi minisztere, de ezután sem szakad meg az életutam, itt az idő, hogy friss erő jöjjön, és vegye át a stafétabotot, Simicskó Istvánnak sok sikert kívánok.”

    "Szombathelyen szeretném folytatni a megkezdett munkát, hiszen továbbra is érzem magamban az erőt, hogy számos sikert érjünk még el. Nagy a felelősség, szükség van a tagságra, az új tagokra és a tántoríthatatlan hűségre."

  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet