Program
SZABADIDŐ
Velem az ország nyugati részén, az Alpok hegység lábainál elterülő település. Nevezetességét környezete, éghajlata, szubalpesi klímája, domborzati viszonyai és növényzete adja. A kőszegi hegység fontos települése, kirándulási célpontja, a községet körülölelő erdők népszerű célpontjai a kirándulóknak.
Nevezetessége a Szent Vid-hegy 568 méter magas hegycsúcsán épült – valószínűleg a középkori vár helyén- a barokk stílusú Szent Vid-kápolna, mely műemlék jellegével, felújított állapotban látható. A kellemes erdei sétával valamint a kiépített szerpentin úton is megközelíthető nevezetesség vonzó turisztikai program. Az idegenforgalom leglátogatottabb helyszíne a Velemi Továbbképzőház és Népművészeti Műhelyrendszer, mely évek óta színes kulturális programokkal várja az idelátogatókat. A műhelyrendszer részletes bemutatása megtekinthető a www.kulturista.hu honlapon.
A Kőszegi-hegység egyik legjellegzetesebb növénye a szelídgesztenye, a mediterrán tájak követe. Az évszázados hagyományokra emlékezve 18 éve tartja a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Velemben a Népi Kézműves Műhelyrendszer hangulatos épületei között minden év október közepén (a gesztenyeéréshez igazodva) a Gesztenyeünnepet. Idei évben október 9-10-én (szombat, vasárnap) 10.00-18.00 óra között ismét megrendezésre kerül Velem község legnagyobb rendezvénye, melynek legfontosabb célja a hagyományos értékeink megőrzése és közvetítése. A rendezvény fő attrakciója a gesztenyesütés - az ősöktől ellesett technikával, gyertyán és bükkfa lángján, különleges serpenyőkben pirulnak a barna szemek-, és tájjellegű gasztronómiai bemutatók neves mesterszakácsok közreműködésével. Az ünnepen gesztenyés finomságokat, mézes és kürtőskalácsot, lángost, langallót, pecsenyét, házi rétest, őszi gyümölcsöket, szőlőt, frissen préselt mustot és finom borokat is kóstolhatnak a látogatók, akiket kistérségi, megyei és országosan ismert előadók, népzenészek, táncosok, vidám vásári komédiások és bábszínészek szórakoztatnak. Idei Gesztenyeünnepünk kiemelt vendégei: Bognár Szilvi és zenekara, a Vivat Bacchus, a Madárdal Együttes, Nagy Bandó András, Gulyás László és a Langaléta Garabonciások. Természetesen a kézművesek sem hiányoznak a gesztenyeünnepről: keramikusok, kosárfonók, fafaragók, kovácsok, szalmafonók, csuhézók, bőrdíszművesek, csipkeverők, játékkészítők, gyöngyfűzők, szövők kínálják portékáikat. A falu bejáratától az Alkotóházig, a rendezvény helyszínéig csalogatják az árusok a vendégeket.
A rendezvényünk megközelíthető: Szombathely és Kőszeg felől gépkocsival, valamint autóbusszal.
Rendezők: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Velem Község Önkormányzata.
A rendezvény támogatói:
NKA Közművelődési és Népművészeti Kollégiumai,
Vas Megye Önkormányzata,
Rádió Szombathely
Részletes információ:
a www.kulturista.hu és a www.vmmik.hu honlap, e-mail: [email protected], telefon: 94/312-535/120, fax: 94/312-743
MMIK
Velem
SZÍNHÁZ
Szeptember 16. (csütörtök) 9:00, 10:30, 14:30
Tervezte: Boráros Szilárd
Mohácsi Árpád fordítását színpadra alkalmazta és rendezte: Veres András
Szereplők: Balogh János mv., Kovács Bálint, Takács Dániel mv.
MMIK
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ
SZÍNHÁZ
9:00, 10:30, 14:30-kor tekinthető meg az MMIK színháztermében.
SZÍNHÁZ
9:00, 10:30-kor tekinthető meg az MMIK színháztermében.