Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Még a kilencvenen túl sem tette le az ecsetet – Ma 100 éves a szombathelyi festőművész, Csonka Ernő

Munkáit már 1948 óta láthatja a nagyközönség kollektív, illetve egyéni kiállításokon is.

Éppen száz évvel ezelőtt, 1921. április 9-én született Szombathelyen Csonka Ernő festőművész. Már gyermekkorában is érdeklődött a művészet iránt, 13 évesen megnyerte az Országos Tehetségkutató kiállítás első díját.

A szombathelyi Püspöki Általános Iskola elvégzése után a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban tanult, és itt is érettségizett le. 1940 és 1947 között sorkatona volt, 1944-ben pedig szovjet hadifogságba került, ahonnan két és fél év után térhetett vissza Magyarországra.

Munkái 1948 óta szerepelnek kollektív és egyéni kiállításokon. Főleg akvarell és olaj technikával dolgozik, kedvenc témája pedig az istenhit. 20 nagyobb méretű szakrális képet festett, 4 templomban pedig 15-15 darabból álló stációs képet is készített.

Csonka Ernő - Mozaikok a názáreti életéből
Mozaikok a názáreti életéből | Galériáért kattints a képre!
Facebook/Csonka Ernő

Nem idegenek azonban számára a tájképek és más mitológiai témák sem. 90. születésnapja alkalmából például főként ezekből a festményeiből rendeztek kiállítást 90 éves Csonka Ernő festőművész 2011. April 18. 18:11 a sárvári Nádasdy-várban. A Vas megyei tájképek mellett több horvátországi és balatoni festményét is kiállították akkor.

Csonka Ernő tájképek
Tájképek | Galériáért kattintson a képre!
Facebook/Csonka Ernő

Csonka Ernő 1993 óta a Jeruzsálemi Szuverén Templomos Lovagrend Magyarországi Priorátusának Commendatora, tagja a Premontrei Diákszövetségnek, a Rumi Rajki Műpártoló Körnek, illetve a Művészet és Barátai Kulturális Egyesületnek.

1995-ben Tavaszi Szalon közönségdíjat nyert, 2000-ben pedig övé lett a Vas-megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális tagozata díj is. 2002-ben Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme elismerésben részesült, 2004-ben Szombathely Megyei Jogú Város Kulturális Bizottságának Életmű díját ítélték neki, 2011-ben pedig Vas megye közgyűlése elnökének emlékplakettjét.

5 évvel ezelőtt, 95. születésnapján tisztelői és Szombathely akkori polgármestere, Puskás Tivadar is személyesen köszönthette a festőművészt, erről lapunk is beszámolt Csonka Ernő szombathelyi festőművész 95 éves 2016. April 09. 14:14 néhány fotó társaságában.

Így köszöntötték a festőművészt 2016-ban.
Mészáros Zsolt

2013-ban alkotói munkássága elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott. Kitüntetést kapott Csonka Ernő szombathelyi festőművész 2013. August 20. 18:43 A díjat személyesen vette át az akkor 93 esztendős művész.

Kitüntetés Csonka Ernő szombathelyi festőművésznek
Nyugat.hu

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra