100 millió forintos vadháló-üzemet adtak át Szombathelyen

Dunántúlon ez az első ilyen.

Átadták csütörtökön a szombathelyi Cont-Eco Kerítéstechnikai és Kereskedelmi Kft. nettó 100 millió forintos beruházással létesített vadhálót gyártó üzemét.

A cég a beruházáshoz a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program mikro- és középvállalkozások termelési kapacitás bővítő pályázatán 37,59 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el még 2018-ban.

A három évtizedes múltra visszatekintő magyar családi vállalkozás az erdő-, mező-, és vadgazdálkodásban használt elektromos és mechanikus kerítésrendszerek forgalmazásával és kiépítésével foglalkozik, most átadott üzemükben pedig a fejlesztésnek köszönhetően napi három kilométernyi drótfonatból készült vadháló gyártására is képesek. Vargyas Csaba, a Cont-Eco Kft. ügyvezető-tulajdonosa az átadóünnepség előtt az MTI-nek elmondta: a Dunántúl első vadhálót gyártó üzemét adják át, a gyártás a Csaba utcai telephelyükön erre a célra átépített, korszerűsített épületben, teljesen automatizált gépen történik, amelyen két ember dolgozik majd. Hozzátette: a berendezéssel a legváltozatosabb rácsosztásokat képesek legyártani, három méter magasságig 100 méteres tekercshosszban. A tulajdonos ügyvezető szólt arról is, hogy évi az 700 millió forintos bruttó árbevételt elérő cégük a beruházástól évente bruttó 150-200 millió forintnyi árbevétel-növekedést remél.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság