A tragikus eseménysorozatról, ha akarta, ha nem, mindenki hallott. November 13-án, péntek este összehangolt merényletsorozatot hajtottak végre iszlamista terroristák Párizsban. 
TERROR PÁRIZSBAN - percről percre: Vasárnap este imádkoztak és gyertyát gyújtottak 2015. November 15. 16:43 A támadók automata fegyverekkel nyitottak tüzet több helyszínen is a francia főváros tizedik, illetve a tizenegyedik kerületében. A terrormészárlásban 129 ártatlan ember meghalt, és több százan megsebesültek.
Az egyik helyszínen, a Stade de France stadion mellett három öngyilkos merénylő robbantott. A francia-német barátságos meccsre közel nyolcvanezer ember érkezett aznap este, köztük volt egy szombathelyi lány, Graf Judit is, aki jelenleg Párizsban él és dolgozik. Telefonon értük el, vele idézzük fel a párizsi történéseket:
Hogy kezdődött a péntek estétek?
- Már jó előre megvettük a jegyeket. Nem tudom megmondani miért, de a meccs előtt, míg vártam a barátaimat, rossz érzés kerített hatalmába, nagyon nehezen indultam el.
Mindenütt tömeg, őrjöngtek, de semmiféle fennakadást nem láttunk sem az utcán, sem a metróban, így időben megérkeztünk a stadionhoz. Hatalmas embertömeg hömpölygött. A fiúk megéheztek, így megálltunk egy bódénál, vettünk szendvicseket és üdítőket, és csak utána indultunk a stadion felé. Mi az „N” jelzésű bejárathoz közel kaptunk jegyet, ami a túloldalon található, így körbe kellett gyalogolni az arénát, hogy bejussunk. Mindenhol biztonsági ellenőrzések, mielőtt mi is beléphettünk volna, bennünket is megmotoztak, meg kellett bontanunk az üdítős flakonokat, és bele kellett kortyolni, valóban ital van-e benne.
Bent már volt egy kis fennakadás, a helyünket elfoglalták, keresgéltünk aztán pár szabad helyet. Nagy volt az őrjöngés, mindenki buzdító dalokat énekelt körülöttünk.
Aztán, ha jól emlékszem, vagy húsz perc is eltelt már, amikor hallottunk egy hatalmas robbanást...
- Aztán ha jól emlékszem, vagy húsz perc is eltelt már, amikor hallottunk egy hatalmas robbanást, olyan volt, mintha ágyú lőne. De azt gondoltuk, biztos valamelyik kemény mag petárdázik, vagy rakétát lőttek fel. Folytatódott a meccs, de már az első robbantásnál lehetett látni, hogy a pályán a focisták is mintha egy pillanatra megdermedtek volna. De játszottak tovább, mintha mi sem történt volna. Pár másodpercre rá aztán megint jött a robbantás, akkor kezdett valami gyanússá válni.
Használhatatlan volt a net
- A későbbi információk szerint az első merénylő a zsúfolt stadionban akart robbantani, aztán nem engedték be. Néhány perccel később egy másik támadó is felrobbantotta magát egy bejáratnál. Egy harmadik támadó pedig egy közeli McDonald'snál. Akkor, ott a mérkőzésen ebből mit láttatok, mit tudtatok?
- Semmit. A tömeg ugyanúgy énekelt, nézték tovább a meccset. A szünetben a helyünkön maradtunk, nem történt akkor sem semmi. Pont olyan helyen ültem, hogy láthattam felettünk a szabad eget, szóval azt tűnt fel egyedül, hogy szokatlanul sok helikopter érkezik. Azt hittük, biztos a focimeccs miatt, ez is a biztonsági intézkedések része.
Az egyik barátom próbált a telefonján valami információhoz jutni, rákeresni, mi történhetett, de annyira le volt lassulva mindenki mobilján a net, hogy nem tudtunk semmire rákeresni.
Aztán elkezdődött a második félidő
- Láttuk, hogy többen elmennek, de nem volt az, hogy mindenki elindult volna kifelé. A vége előtt húsz perccel a barátaim is azt mondták, ideje indulni, ha nem akarjuk kifogni a metróállomáson a dugót. De még ekkor sem sejtettünk semmit. Amikor felálltunk, épp akkor rúgták be a franciák a második gólt. És utána még többen elindultak kifelé.
- Ami aztán, gondolom már nem ment annyira egyszerűen.
- Hát nem. Próbáltunk arra kimenni, amerre jöttünk, de ahogy elhagytuk a kijáratot, egy kordonnal el volt zárva az út. Akkor még nem rendőrök, hanem a biztonságiak álltak kint, az aréna emberei. Sajnos, nem nagyon beszélek franciául, a barátaim viszont franciák, ők próbáltak informálódni, mi a helyzet. Lezárták a stadion környékét, de 30-40 ember nem törődött ezzel, simán átugrották a kordont, és elindultak kifelé. Mi meg álltunk tanácstalanul, próbáltunk a másik irányba elindulni, de hiába. Egyre több rendőrt és mentőautót láttunk. Több kilométer hosszan vándoroltunk az aréna körül, egyik pontról a másikra, de hiába próbáltuk megkerülve elérni a metróállomást.
- Eluralkodott a pánik a tömegben?
- Nem, de mi kint voltunk az aréna körül. Én is csak később láttam, hogy azok, akik bent maradtak a meccs végéig a stadionban, a meccs után elkezdtek lefelé menni, berohantak a pályára, ott már kezdődött a pánik, és sokan féltek, mi lesz. Elképzelni sem tudom, mekkora káosz és vérontás lett volna, ha a merénylők bejutnak a nyolcvanezres stadionba. A biztonságiak éberségének köszönhető, hogy ezen a helyszínen nem lett nagyobb baj.
- Nem kaptatok hivatalos eligazítást, tájékoztatást, segítséget?
- Közben az egyik barátom egy ismerősének próbált üzenetet küldeni. Tőle tudtuk meg, hogy robbantások történtek, azokat hallottuk, és hogy melyik bejáratnál történt az első, ami elindította az egész lavinát.
Később én is írtam egy üzenetet egy barátomnak, akivel együtt dolgozom, ő nézte meg az otthoni gépén, mert az működött, hogy mi is zajlik Párizsban. Facebookon kaptuk aztán tőle folyamatosan az információkat.
Igyekeztek arrafelé menni, ahol a legtöbb rendőr tartózkodott, az tűnt a legbiztonságosabbnak
Próbáltunk távolabb kerülni az arénától, aztán találtunk egy buszmegállót. Jó másfél-két óra után tudtunk csak eljutni a metrómegállóhoz. Igyekeztünk arrafelé menni, ahol a legtöbb rendőr tartózkodott, az tűnt a legbiztonságosabbnak. Vártuk, mi történik, az embereken akkor már látszott a rémület. Próbáltak nyugodtak maradni, sokan telefonáltak. Igazából csak várni lehetett, nem tudtunk egyebet csinálni.
- Mikor értetek haza?
- Egy-fél kettő között. Sok újságíró és tudósító volt körülöttünk, akik a meccs miatt jöttek, ők is köztünk, a tömegben ragadtak. Viszont több információjuk volt. Ők mondták, hogy már mehetünk a metrómegállóhoz. Rendőrsorfal előtt vonultunk el, nem igazoltattak, nem tartottak fel, csak a lejáratnál vigyázták a tömeget és a rendet. Így jutottunk aztán haza, nem volt egyszerű.
- Mit éreztél, féltél?
- Nem éreztem igazán pánikhangulatot akkor sem, később sem. Másnap mindenki hívott, az otthoniak és sok kollégám Bécsből, akik heti szinten járnak Párizsba, ők aggódtak, hogy most akkor mi van, hogy nem stabil a helyzet, veszélyes ide jönni. Veszélyes, az is veszélyes, ha kimész az utcára, és lelépsz az úttestről, mert bármikor elüthet egy autó.
"Kinéztem a felhőkarcoló ablakán, azt láttam, hogy előttem a téren..."
- Kimozdultál aztán a hétvégén?
- A szombatot még otthon töltöttem, nem is volt tanácsos utcára menni, a szükségállapot kihirdetését is fontolgatták. Nem mentünk sehova. Vasárnap aztán már kimerészkedtünk. A franciák próbálják összeszedni magukat, túljutni ezen is, láttam nem egy helyen kis megemlékezéseket, gyertyákat gyújtottak tömegével az emberek. És közben gőzerővel próbálnak magyarázatokat találni erre az egészre. Hétfőn aztán, amikor a munkahelyemen (egy nagy üzleti negyedben dolgozom), kinéztem a felhőkarcoló ablakán, azt láttam, hogy előttem a téren mindeni megállt, hogy megállt körülöttem az élet pár percre. Ők is emlékeztek az elhunytakra. Persze, téma ez most is, a tv-ben sok információt adnak, folyamatosan figyeli mindenki.
- Hogy érzed, mennyire vált az események hatására Párizs és a franciák muszlim- és bevándorlóellenessé? Csak a szolidaritás hangja van, vagy érződik még a félelem?
- Párizs multikulturális nagyváros, afrikiaktól kezdve mindenféle náció otthonra talált benne, akik ezidáig békességben éltek egymással. Más országban is vannak bűnözők, és ehhez semmi köze a muszlimoknak vagy a bevándorlóknak. Rengeteg barátom van itt, az irodában is, ahol dolgozom, akik muszlimok. Azt látom, hogy őket sokkal jobban érinti ez a dolog. Mintha szégyenérzetük lenne amiatt, amit a ISIS fanatikus terroristái elkövettek, az ő vallásukat felhasználva. Akik az ő vallásukat a szájukra véve gondolkodás nélkül ölnek. Agyrém. Ezek a muszlim barátaim próbálnak erősek maradni, de nem érzem, hogy őket a történtek után bárki megbélyegezné, hibáztatná vagy üldözné.
- Nem is fordul meg a fejedben, hogy hazagyere, vagy visszamenj Bécsbe?
- Sokan kérdezték, mi lesz, de nekem egyértelmű volt, hogy maradok, van még egy év szerződésem Párizsban. Nem érzem azt, hogy veszélyben lennék, és azonnal vissza kellene mennem. Ez egy olyan globális probléma, amit tényleg csak együttesen, Európa és a világ közösen tud megoldani. Ez nem csak Franciaországban, hanem bárhol a világban megtörténhetett volna.
Ma hajnalban újabb lövöldözések helyszíne volt Párizs. Juditot megkérdeztük, mint hallott erről kint, mi történt?
- Igen, reggel a tv-ben hallottuk, hogy a francia rendőrség megtalálta az állítólagosan keresett terroristák búvóhelyét a Saint Denise közelében. Ahol egy nő a házban felrobbantotta magát, akit szintén keresett a rendőrség. Illetve két terroristát azonnal lelőttek a francia rendőrök. Úgy hallottuk, közben elfogtak még terroristagyanús embereket is. A többiek pedig elbarikádozták magukat a lakásba.Ebből ti éreztek most valamit?
Annyit, hogy amikor jöttünk dolgozni, a bejáratnál meg kellett mutatni a táskákat a biztonsági őröknek. Fokozott készültség van mindenütt.
Délután háromkor érkezett a hír, miszerint a ma elfogott terroristák a La Defense üzleti negyed ellen akartak merényletet tervezni, ott, ahol Judit dolgozik.
