A szolid buli teljesen csendesen kezdődik, az ember szép halkan bevásárol öt-húszat az orosz pezsgőből A szávjetszkij származás nem előírás, a lényeg, hogy száraz legyen a pezsgő, és bírjon némi bukéval, tehát a veszedelmes alföldi tájakon összeoperált löttyök nem javallottak, mert először a gyomrot fekszik meg, majd pedig a másnap az agykéregre telepszenek rá csillapíthatatlan migrén formájában.
A szolid buli összeverődéssel kezdődik, a társulat lassacskán felgyűlik a szolid társasház szolid legényszobájában. Miután mindenki lerakta a maga rakományát a jégszekrénybe, utána a csapat letelepedik, jut belőlük fogasra, polcra, szekrényre, ágyra és alája, küszöbre, szóval mindenhova. Viszonylag egyszerű megtalálni a jelenlévőket, ahol poharat látunk, ott valószínűleg karnyújtásnyira egy szolid ember tartózkodik.
A zene szokványos, mondhatni rágógumi, valami szól, édesmindegy, ekkor ugyanis még mindenki beszédképes, kiválóan diskurál, fogja a témát.
A szolid buli akkor válik még szolidabbá, amikor vészes fogyás és erőteljes kiürülés vesz erőt a pezsgősüvegeken, bár az újonnan érkezők egy darabig pótolják a hiányt, ám az utolsók úgy járnak, mint egy pilótajátéknál, az ő piájukat már a lépcsőházban megisszák a szolidabb vadorzók.
A teljes szolidaritástól még messze vagyunk, de a hangulat javulását jelzi, hogy egy-két Sétáló János és Jégermejszter is áldozatul esik a szórakozásnak, s ez általában tovább emeli a feelinget. A zene is idomul: előkerül a Tankcsapda, a hangerő pedig felszökik a harmadik emeletre, lecsalogatva az első szomszédot, akit egy kedves, cirka kilencven kilós, színizom, jóságos karatéka fogad a küszöbön, jobbjában egy üveg pezsgőt, baljában pedig homlokütést tartogat, mint alternatívát. Általában mindenki az elsőre szavaz, belátva, hogy vétek lenne kimaradni a szolid buliból. Ebből kifolyólag egyre népesebb lesz a közönség, az egypár ellenzékit még az előszobában bekerítik, csapdába ejtik, a konyhába szorítják, és ott ultimátumot intéznek hozzájuk: vagy maradnak és isznak, vagy hazamennek, s onnét hallgatják tovább a szolid bulit.
Talán fölösleges megemlíteni, hogy a többség az ivásra voksol.
Ezalatt a legényszobában atomizálódni kezd a társaság, általában egy hím- és egy nőnemű lény sodródik egymás mellé, előfordulhatnak természetesen extrém esetek is, de ezek egy szolid bulira nem jellemzőek. Az elfogyasztott pezsgők hatására roppant magvas és filozófiai társalgások kezdődnek, mert ugyebár miről is beszélgetne egy életerős nő és egy igazi férfi, ha nem Heideggerről, meg csillagászati együttállásokról.
A zene észrevétlenül átmegy világzenébe, kis afromuzsika, egy kis combó, némi klemzmer, vagyis mindegy, hogy mi szól, ilyenkor már a lélek is beindítja a maga szimfóniáját. Az idillt Szikora R-Go töri meg, Róbert gidát csak közelharc árán sikerül kiszorítania a zenegépből, és az ütközetben elesik két cserepes virág, meg eltörik egy ágydeszka: ne aggódjunk, ez még csak a kezdet.
Körülbelül ilyentájt szólítják fel a vérmesebb díszkanok a nőket vetkőzésre, de ekkor még csak a köldök körüli tetoválások bukkannak elő, a kebel köré felvitt pillangók időlegesen rejtve maradnak. A lányok tehát ellenállnak, viszont táncba fognak, az első pár rögtön tangózni kezd a gangon. Erre még az is felébred a házban, aki addig aludni próbált, többen le is fáradnak a szolid buli helyszínére, jó idegesen és súlyosan felhorgadva, de rögtön megnyugszanak, amikor az alternatívát kínálgató karatékát meglátják.
A szolid buli tagjai szétszóródnak: a legényszobában állandóan cserélődik az állomány, a konyhában nekikeseredetten isznak az önkéntesek, mert az ajtónálló egy pillanatig le nem veszi róluk a szemét, s ha netán lazsálnának, akkor egy mázsás tenyér nehezedik vállukra és tulajdonosa udvariasan azt mondja: igyál, bazzeg. A függőfolyosón különféle sportágak dúlnak, ha nincs táncverseny, akkor csúszókorong-vetélkedő zajlik, ahol is a hiányzó csúszókorongot pezsgősüveg helyettesíti.
A szolid buli éjjel három fele éri el a csúcspontját, addigra mindenki mindenkivel összebarátkozik, a fájdalomküszöb lezuhan, az érzékek hol tompulnak, hol pedig úgy felerősödnek. Történetesen Vaya Con Dios szól, s a rekedt, női énekhang köztudottan kivégzi a gátlásokat.
A további részletek aztán rejtve maradnak, annál is inkább, mert a szolid buli részleteit átlag két hétig rakosgatja össze az ember emléktöredékekből és elbeszélésekből. De még így is megesik, hogy a mai napig nem tudja, miért kellett a vörös hajú nővel csókolóznia, illetőleg ki vágta az ujjaira úgy az ajtót, hogy két körme rögtön leesett, valamint ki itta meg az utolsó üveg pezsgőt szolidan.
(Krámer)
