Menesztette az országos rendőrfőkapitányt a belügyminiszter

Lapértesülések szerint Pósfai Gábor felmentette Balogh Jánost.

Pósfai Gábor belügyminiszter felmentette tisztségéből az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjét, dr. Balogh János rendőraltábornagyot - értesült a Telex.

A lap kereste az illetékes tárcát is, ahonnan azt írták, a minisztérium "a jövőben is hivatalos közlemények útján tájékoztatja a lakosságot az esetleges személyügyi változásokról". Így azt sem tudni, ki lesz az utód.

Balogh János 1990-ben kezdte rendőri karrierjét nyomozóként Sopronban, a kétezres évek elején a terrorelhárításban dolgozott, 2010-ben a készenléti rendőrség parancsnoka volt, és 2018-ban nevezték ki országos rendőrfőkapitánynak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet