Jaj, Karcagra viszik a milánói magyar pavilont - szomorkodhat Szombathely

Eldőlt, Szőcs Géza be is jelentette, a hazaszállítás után a milánói világkiállítás sámándobos őrületét nem cipelik Szombathelyre, punktum.

Szőcs Géza az MTI kérdésére elmondta, a pavilonnal kapcsolatban elszámolási vitájuk volt az olasz kivitelezővel, ez azonban perig sem jutott el, mert az olasz cégnek az épületre vonatkozó lefoglalási kérelmét a milánói bíróság visszautasította. Ettől a kivitelező akár még pereskedhet, de nem valószínű, hogy sikerrel járhat - jegyezte meg.

"Megpróbáltunk a lehető leggondosabban bánni a magyar adófizetők pénzével, és utánanéztünk, miért mennyivel tartozunk" - rögzítette.

expohungary.com

Szőcs Géza közölte: a kormány döntése értelmében Karcagra kerül az épület, és a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatja majd be. A pavilon bontásának végső határideje 2016. május 31., az épület 2017-ben nyitja meg kapuit a magyar közönség előtt.

A bontás, hazaszállítás és újbóli felépítés munkáját elvégző céget közbeszerzési eljárás keretében választják ki - tájékoztatott.

A kormánybiztos felidézte, hogy Szombathely korábban szintén felajánlott egy telket a pavilon elhelyezésére, de az engedélyezési eljárás a nyáron műemlékvédelmi kifogások miatt megtorpant, ezért végül Karcagot választották. Nem zárta ki azonban, hogy ennek a "nagyon könnyen megszerethető" épületnek bizonyos variánsai máshol is felépülhessenek.

Szőcs Géza elmondta: bruttó 5-6 milliárd forint közötti összeget költöttek a terveztetéstől a hazahozatalig a pavilonra és az expó programjaira. A költségvetés mintegy harmada adók formájában visszakerült a magyar államkincstárba, nagyrészt pedig a fellépő magyar művészekhez került - hívta fel a figyelmet.

Kárpótlásként itt egy videó az alapkő-letételről:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra