Ha fogyatékkal élők színháza, akkor a Baltazárról így-úgy mindenki hallott már, de arról, hogy Szombathelyen is összeállt egy ilyen színjátszó kör, a Sugár/érintő, lefogadom, már jóval kevesebben értesültek. Profi iskolai szintű képzésről, a budapesti Baltazárral ellentétben szó sincs, helyette amatőr lelkesedés, kedves és lelkes kis csapat formálódik.
Hétfőn délutánonként a NYME Zenei Tanszékének dísztermében találkoznak, tizennyolc tinédzser és felnőtt, többségében fiú, hogy Szabó Róbert Endrével a Weöres Sándor Színház színészével, és pár lelkes segítővel színházat csináljanak.
Míg a kísérő szülők a szomszédos kisteremben egy kört formálva diskurálnak, bent a „gyerekekkel” elindul a próba
18-an vannak most szombathelyi színjátszók, nem kevesen, alig férnek el a díszteremben.
Többségük felnőtt, a sorok közt látni egy-két kiskamaszt, de széles a skála, többen már negyvenes felnőttek. A közös bennük, hogy mindannyian különböző fokú értelmi sérüléssel élnek, akad, aki önállóan szervezi a mindennapjait, többen dolgoznak vagy iskolába járnak. Legtöbbjük Down-szindrómás, de néhány kiemelkedő képességű autista fiatal is színesíti a palettát. Ők azért fantasztikusak a csoportban, mert alapból magányos farkasok, itt pedig képesek együttműködni.
A csoportban egyébként több a fiú, sokan nem is tudják, de eleve kevesebb lány születik értelmi fogyatékkal.
Kispadról nézzük őket. Ahogy telik az idő, úgy érzékenyülünk el mi is. Mert ki ne könnyezné meg azt, ahogy például két Downos fiatal egymásra hajtja a fejét, azt a szeretetet, ami belőlük sugárzik.
Kéz a kézben a gyerekek a tömegben eljátsszák, milyen az, ha csak úgy, séta közben rácsodálkozik az ember valamire, azt sem lehet nem megmosolyogni:) Aztán a színes társaság veréb-, majd fecskecsapattá válik, majd fagyiznak, szendvicseznek és szotyiznak a képzeletbeli városban, legszívesebben mi is beszállnánk...
Próba alatt Szabó Róbert Endrének két aktív segítője is akad, akik a gyerekeket is motiválva szintén részt vesznek a játékban. Ha kell, finoman fegyelmeznek, de nagyon nincs kit és mit, a gyerekek ügyesek. Akinek pedig épp nincs kedve bekapcsolódni, az leül, mert itt semmi sem kötelező.
Az egyik segítő, Karácsony Éva hivatását tekintve építőmérnök, a városházán dolgozik, csak azért végzett egy speciális drámapedagógiai tanfolyamot, hogy downos fiának színházat szervezhessen. Ő a színjátszókör kitalálója, egyik fő motorja.
Nincs színjátszókör? Akkor csináljunk!
Ahogy elmeséli, maga és családja is rendszeres színházba járó, Down szindrómás fiát, Balázst sok darabra elviszi, látta például a Makrancos Katát is, de leginkább a könnyed darabokat szereti. Éva régóta szeretett volna Balázsnak egy színjátszó kört találni. Tudta, mennyit segíthet mentálisan is a gyerekeknek egy-egy drámapedagógiai foglalkozás, nem beszélve arról, hogy jó közösségi élmény is. Aztán, hogy nem talált, fogalmazódott meg benne az elhatározás, hogy csinálni kéne egyet.
De nem tudta, merre induljon el. Egy egri speciális drámapedagógiai képzésre jelentkezett, ami arra volt jó, meséli, hogy egy kis önbizalmat és biztatást kapott arra nézve, hogy jó irányban indult el, érdemes belevágni. Mindenképpen azt szerette volna, hogy egy profi színész irányítsa a csapatot. Már csak meg kellett találnia a megfelelő embert… Érdeklődött, aztán bevillant: Szabó Róbert Endrét kellene felkérnie, akit színészként is kedvelt, és ajánlották is.
„Úgy érzem, mintha egy teljesen hagyományos színjátszócsoporttal foglalkoznék...”
- Nagyon meglepett Éva ötlete, hogy csináljunk a fogyatékkal élőknek Szombathelyen egy színjátszó kört. Meg is ijedtem, amikor az irányítására engem kért fel. Épp ezért gondoltam úgy, hogy bár nagy a kihívás, bele kell vágni, én szeretnék ezzel foglalkozni. Annak ellenére is, hogy soha nem találkoztam és foglalkoztam még fogyatékkal élőkkel azelőtt. De nem is innen, inkább a színház oldaláról közelítettem meg a feladatot, színjátszó kört ugyanis már vezettem gyerekekkel. Úgy gondoltam, nagyon nagy különbség nem lehet. És egyébként azt tapasztalom, hogy nincs is. Úgy érzem, mintha egy teljesen „hagyományos” színjátszó csoporttal foglalkoznék...
Ami Robinak a nehézséget jelenthet, azon egyrészt Éva, másrészt Molnár Péterné Bori segíti át. Ő az a mentálhigiénés szakember, aki már évek óta dolgozik a csoport nagy részével, közös munkájukat játékos csoportfoglalkozások előzték meg. Ők hárman vezetik ezt a szeptember óta formálódó csapatot.
A színjátszókört a Napsugár Közhasznú Egyesület működteti
A nonprofit szervezet egyébként nem új, Bakó Marika elnök vezetésével 15 éve segítik, és szervezik a fogyatékkal élők szabadidejét, kulturális programokat találnak ki. Ők azok, akik a leghátrányosabb helyzetben lévő fogyatékkal élő réteget célozták meg, az értelmi sérült gyermekeket, a fiatalokat és szüleiket. A színjátszókör mellett egyébként már másfél éve működik az egyesület zenekara, Fasching Zsuzsanna zeneterapeuta-főiskolai adjunktus vezetésével. A színjátszók jó része ugyanebből a társaságból érkezett, már összeszokott kis csapat.
Ami szerencsésnek is mondható, hiszen ebben a társaságban senki sem volt idegen a másik számára. Igazából neki kellett leginkább beilleszkednie és alkalmazkodnia – teszi hozzá Robi. Többen egy suliba jártak, egy helyen dolgoznak, az nagy előny, nem kellett a nulláról elkezdeni a csapatépítést.
Miben más színjátszók ők?
A véleménynyilvánítás őszintesége, amiben ők nagyon különbözőek. Roppant egyenesek és nyitottak érzelmileg, nem vacakolnak azzal, miként fejezzék ki a szeretetüket vagy ellenérzésüket, akár egy mozdulattal is. Ahogy ők teszik, úgy nem szokás a társadalomban kommunikálni – meséli Robi.
- Borzasztóan ragaszkodnak, nagyon tudnak szeretni és tisztelni. Meg kellett tanulnom, hogyan lehet finoman nemet mondani, irányítani őket, hogy akaratlanul se bántsak meg közben senkit. Mert azért szükséges egy rendszer, amit ki kell alakítani. Egyébként érdekes, mennyire ugyanúgy élnek, mint mindenki más. Csak van egy határ, amit ők már nem lépnek át. Többségük nagyon önálló, sokan dolgoznak is, egyedül eljönnek próbálni, elmennek akár koncertekre is. Nemrég a csapat együtt adventelt Prágában.
És akkor előkerült a Boldog herceg
Első nyilvános szereplésük karácsony előtt volt, egy zenés műsort állítottak össze, verseltek és énekeltek a szülőknek, de Robi már dramatikus elemeket is belecsempészett az előadásba. Ebben a félévben azonban már nagyobb fába vágják a fejszéjüket, eltervezték, hogy előadják, Oscar Wilde szívfacsaró meséjét, a Boldog herceget. Ennek első próbáit láthatjuk mi is.
A darabot erősen redukált formában kívánják színre vinni, a terv az, hogy megtartják a mese fő vonalát, úgy, hogy közben próbálják egyszerű és világos helyzetekre és jelentekre lefordítani, amit aztán dramatikusan elő lehet adni.
A bemutatót május végére tervezik, de nem sietnek, majd kialakul
Felkérték Kondor Tamás szombathelyi zenészt, volna e kedve zenét írni. A táncok betanításához Ostyola Zsuzsanna koreográfust nyerték meg. Jordán Tamás, a színház igazgatója pedig egy pályázat kapcsán már támogató nyilatkozatban lelkesítette a csapatot, úgyhogy bíznak abban, hogy a bemutató helyszíne a szombathelyi színház lehet.
Addig a közös színházba járás is cél
Múlt szombaton együtt nézték meg a Padlást. Muris lehetett, ahogy az előadás közben többen felkiáltottak: „nézzétek ott a Szabó Robi!” Tervezik egyénként, hogy elmennek közösen Budapestre, és beülnek a Baltazár színházba, de Tapolcáról is hallottak egy hasonló társulatról, velük is felvennék a kapcsolatot.
Szombathelyi szülőként már csak azon irigykedünk, mennyire kár, hogy hiába van ennyi iskola a városban, az evangélikus Reményiken kívül nincsenek gyerekszínjátszók.
