Kelemen Zoltán a Kaszás Attila-díj jelöltjei között

A szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze három másik művésszel együtt esélyes az elismerésre.

Kelemen Zoltán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze is jelölést kapott az idei Kaszás Attila-díjra. A díj jelöltjei között rajta kívül Pap Lujza, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze, Bartha Boróka, a Figura Stúdió Színház művésze, valamint Ötvös András, a Vígszínház színésze szerepel.

Kelemen Zoltán Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjában Sándor szerepében
Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház

Kelemen Zoltán szombathelyi születésű, és 2008 óta tagja a Weöres Sándor Színház társulatának. Pályáját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában kezdte, később a győri színház társulatánál is dolgozott. A színészet mellett íróként és rendezőként is ismert, a Savaria Történelmi Karnevál közönségének pedig hosszú évek óta a Rabszolgavásár szerzőjeként és rendezőjeként is ismerős.

Nemrég mi is interjút készítettünk vele „Ha belém szorulna, idő előtt eltávoznék” – Interjú Kelemen Zoltánnal a színházi léten túli alkotásról July 03. 07:01 , amelyben pályájáról, színházról és személyes gondolatairól is beszélt.

A Kaszás Attila-díj jelöltjei közül végül egy színművész veheti majd át az elismerést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra