Fölmondták az önkéntes túlmunka szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai – írja a Népszava. Emiatt a jövő hónaptól nem lesz könnyű megszervezni a műtéteket a budapesti sürgősségi centrumban.
A lap úgy tudja, a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, az érintett orvosok a júliusi fizetési jegyzékükön szembesültek azzal, hogy több tízezer forinttal kevesebbet kaptak a szokásos összegnél. Volt olyan orvos is, akinél ez a differencia elérte a 100 ezer forintot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!